2023/2024

Március

Tesztelés9 - 2012

 

Március 14-én  43 973 végzős adott számot  tudásáról az ország, szlovák, magyar és ukrán nyelvű iskoláiban.

A felmérést előkészítő Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM) idén 5 újabb feladattal bővítette a feladatsort, melyek az olvasásértést hivatottak vizsgálni – közölte Romana Kanovská igazgató a sajtńak adott nyilatkozatában. Ezt a teszfeladatok kitöltése során szerencsére diákjaink tapasztalhatták is. valóban a feladatok java része a szövegértésre figyelt oda.

Matematikából is változásra lehetett számítani. Ez azt jelentette, hogy az eddig bevettnek mondható feladatok mellett azt is vizsgálták, hogy tudnak a tanulók táblázatokkal és grafikonokkal dolgozni.

A teszteket március 12--én futár hozta az iskolákba. A tesztelés napján külsős felügyelőt is kaptunk, megfigyelőként a szentpéteri iskolából érkezett hozzánk egy tanítónéni, aki a tesztírás és a feladatlapok csomagolásának egész ideje alatt végig követte "fürkésző tekintetével" a diákok és a padagógusok munkáját. Szerencsére mindent rendben talált (no, nem mintha nem tettünk meg volna ez ügyben mindent!). Mi, pedagógusok megmutattuk, hogy minden előírásnak meg tudunk feleni, tanulóink pedig megmutatták, hogy mire képesek 9 év tanulás után!!!!

Az iskola hivatalos végeredményét a Tesztelés9 - ben nemsokára közöljük!

 

Rancsó Andrea