2018/2019

Menü:

TUDOK

TUDOK 2014

TUDOK 2014
A Kutató Diákok Országos Szövetsége és a Kutató Diákokért Alapítvány a 2013/14 -as tanévben is meghirdeti a Tudományos Diákkörök XIV. Országos Konferenciáját (TUDOK  2014).
A konferencián saját, kizárólag tudományos kutatásról szóló munkával lehet elindulni, témamegkötés nélkül. Diákjaink Androvics Franciska és Rancsó Dorottya a kitelepítésekről és a deportálásokról készítettek munkát. Már egy fogalalkoznak ezzel a témával, először saját dédszüleikkel készítettek riportot. Fényképekkel dokumentálták ezt az időszakot.
Az országos megmérettetésre - előselejtező a nemzetközi versenyre - Dunaszerdahelyen került  sor a Vámbéry Alapiskolában . A történelmi szekcióban 11 munkát hallgatott meg a zsűri, melynek tagjai  Lacza Tihamér, Hrbácsek Magdolna és Nagy Attila voltak. A lányok a legfiatalabbak voltak - egyedüli alapiskolaként a mi diákjaink neveztek be a versenyre. A többi résztvevő másod- vagy harmadéves középiskolás volt.
 
A lányok nagyszerűen helytálltak - második helyet szereztek, mellyel bekerültek a nemzetközi döntőbe!
E szép eredményhez szívből gratulálunk!

 

Ajánlatunk

Kapcsolat

  • Základná škola Lajosa Tarczyho s vyučovacím jazykom maďarským Chotín
    Školská 332
    946 31 Chotín
  • Igazgató:
    0908454733
    +421908 454 733

Fényképalbum

Menü:

Menü: