2023/2024

Április

Faültetés

Hetényen sem feledkeztek meg a Föld napjáról. A község és az iskola közös akciója keretén belül fákat ültettek a sportpálya és az iskola udvarába. A több mint 40 fát magánvállalkozó adományozta a községnek és az iskolának. A monitor után a kilencedik osztály tanulói lelkesen ültették el a fákat az iskola udvarán. Tapasztalhatták, kipróbálhatták, hogy jobb-e tanulni, vagy inkább dolgozni a határban? 

A falu lakosairól sem feledkezett meg az önkormányzat.  A tavaszi nagytakarítás hetében lomtalaníthattak. A szemetet kihelyezett konténerekbe hordták, melyek elszállítási és egyéb költségeit a község állta.  Az iskola diákjai ezen kívül bemutatták a szélesebb közönségnek a hetényi homokbuckákat és természetvédelmi terület megmentése céljából a község által kidolgozott és ma már megvalósuló projektet.  Rancsó Kamilla, Lucza Ákos, Habardik Patrik Dániel videófilmet is készítettek a területen legelő cigája birkákról. Hovany Márton pedig "az élet napos oldalát" mutatta be. A napenergiára épülő fűtésrendszer előnyeit és működését mondta el. És hogy nemcsak tiszta környezetben, de egészségesen is éljünk, a tanulók a tanítási óra szüneteiben almát és gyümölcslevet fogyaszthattak.