2017/2018

Menü:

Bátka

Bábosok szereplése

Szeptember 12.-13-án a bábszínjátszók Écsi Gyöngyi lelkésznő vezetésével Gömör felé fordították az autóbusz rúdját. Kétnapos kiruccanásuk úticélja Bátka volt, ahol az egyházmegyei családi napon mutatták be a Teremtés és Bábel című bábjátékukat. Pénteken Bátka felé megálló volt Léván, ahol Kassai Gyula református lelkész fogadta a csapatot. Büszkén és példaértékű szeretettel mutatta be református gimnáziumukat, gyönyörű templomukat. Közösen meglátogattuk a lévai várat, ahol az állandó tárlat mellett éppen vendégeskedett egy  Lego-kiállítás is. A jószívű megvendégelés után búcsút véve Lévától, Rimaszombat felé folytatódott az út. Estére érkeztünk a rimaszombati református gimnázium kollégiumába. Bár már sötét volt, de volt erő próbára, szeretetvacsorára és játékra is. Szombaton 10 órára vártak minket Bátkán, ahol a zuhogó eső ellenére hatalmas tömeg fogadta a gyerekeket. Az istentisztelet, a fellépések és a bőséges ebéd után (éppen töltött káposzta főző versenybe csöppentünk bele) késő délután indultunk haza.

Érdekesség:  Bátkán egy osztálytermet kaptak a gyerekek öltöző gyanánt, ahol az ajtón az osztálytanító néni neve Mgr. HENCZ ANNAMÁRIA volt. Röviddel utána be is mutatkozott a mi, - egyelőre még nem Mgr. -, Hencz Annamáriánknak.                            

                                                      


 

Ajánlatunk

Kapcsolat

  • Základná škola Lajosa Tarczyho s vyučovacím jazykom maďarským Chotín
    Školská 332
    946 31 Chotín
  • Igazgató:
    0908454733
    +421908 454 733

Fényképalbum

Menü:

Menü: