2023/2024

Konferencia a drogmegelőzésről

A kábítószerfogyasztás veszélyei

Beszámoló a drogmegelőző konferenciáról



 

2014. szeptember 25-én 13:00 órától drogmegelőző konferencián vettünk részt az igazgató nénivel. A konferenciáról Kállay Jolikától értesültünk, aki a komáromi pszichológiai központban dolgozik, és rendszeresen tart iskolánkban osztályközösségépítő foglalkozásokat. A konferenciára a WELFARE Polgári Társulás szervezésében került sor Pathon a Wellnes Hotel épületében. Sajnos elég kisszámú közönség gyűlt itt össze (valószínűleg a szervezésben történt hiányosságok miatt), annak ellenére, hogy az előadók neves magyarországi szakemberek közül kerültek ki.

Elsőként Doc. Demetrovics Zsolt, PhD. adott elő a viselkedési (nem kémiai) függőségekről. Előadásának lényege az volt, hogy nagyon sok hasonlóság fedezhető fel a kémiai és a nem kémiai függőségek között. Mi magunk jópár új kifejezéssel és függőséggel ismerkedtünk meg, pl. a trichotillomániával, ami kényszeres hajtépegetést jelent.

A következő előadó a tévéből is ismert Dr. Zacher Gábor volt, akit a szülők kérésére hozzánk is szeretnénk meghívni. Előadásából a folyamatosan megújuló drogkínálatról kaptunk tájékoztatást, illetve arról, hogyan óvhatjuk meg gyermekeinket attól, hogy ezekhez a szerekhez folyamodjanak. Az ő javaslata a megelőzésre: állandó, bizalmon alapuló kommunikáció a szülők és a gyerekek között.

 Harmadikként Dr. Felvinczi Katalin előadását hallhattuk a drogellenes politika kihívásairól.

Mindhárom előadás nagyon érdekes és hasznos volt számunkra, akik gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozunk. Külön köszönet jár azoknak, akik a szlovák kollégák számára tolmácsolták a magyar előadásokat. 

                                                                                                              Szilárd Ágnes