2024/2025

Június

Tanévzáró

 

Kedves lányok, fiúk, kedves kollégáim!
Tisztelt jelenlévők! Kedves vendégeink, polgármester asszony, tiszteletes asszony, a SZMK vezetői!


Újra tanévzáró ünnepségre készülünk. Az utóbbi 10 hónap olyan sebesen múlt el felettünk, hogy számomra úgy tűnik, mintha csak „Tegnap” nyitottuk volna meg az új 2010/11-es tanévet! Ma pedig már bezárjuk! Megint elérkezett a tanító és gyermek számára egyaránt nagybetűs nyári szünet. Mielőtt azonban ünnepségünket megkezdenénk, van egy adósságunk. Egy éve már, hogy szétosztottuk  összetartozásunk jelképét, a gólyás nyakkendőket. A mai napon szeretnék még egy nyakkendőt adományozni, mégpedig egyik vendégünknek, Lucza Sára polgármester asszonyunknak, aki elmondható, hogy szintén közösségünk tagja. Jelen van ünnepeinken, elkíséri a gyerekeket a versenyekre, fellépésekre, emberként, nagyszülőként és polgármesterként is támogatja iskolánkat. Tanévzáró ünnepségünk jó alkalom arra, hogy a nyakkendő átadásával köszönjük meg mindezt. Fogadja szeretettel!

Még ha rövidnek is tűnik az eltelt 10 hónap, nagy utat tettünk meg a tanév kezdete óta.

Ennek ékes bizonyítéka a kiselsőseink olvasási, írási és számolási tudománya. Talán ők és szüleik érezték leginkább, hogy milyen kemény és megfeszített tízhónapos munkát végeztünk az iskolában. Talán ők és szüleik várják leginkább, hogy kézbe vehessék egész éves munkájuk gyümölcsét, az első év végi bizonyítványt. Dícséret illeti a legkisebbeket szorgalmukért, kitartásukért, amellyel sikeresen vették az első akadályt, de dícséret illeti a szüleiket is, akik naponta kísérték gyermekeiket, érdeklődtek és együttműködtek a tanító nénivel. És ne feledkezzünk meg az elsős Renáta tanító néniről sem, akinek lelkiismeretes munkája példaértékű lehet valamennyiünk számára.

Ma azonban nemcsak ők kapnak bizonyítványt. Mindnyájan átvehetitek az idei munkátok eredményét.

Kedves tanulók , kedves kollégák!

A bizonyítványok átadásakor, átvételekor találjunk pár nyugodt percet, nézzünk Önmagunkba, tegyük mérlegre munkánkat, gondolkodjunk el az eredményeken, sikereken, kudarcokon, hogy mit tettünk helyesen illetve helytelenül az idei tanévben. Vajon kihoztuk-e a maximumot magunkból? Vajon többre is képesek lehettünk volna? A rátok váró utolsó osztályfőnöki óra jó alkalom arra, hogy közösen számadást végezzetek.

A tanévzáró pedig jó alkalom arra, hogy röviden áttekintsük és értékeljük  az iskolánkon folyó munkát:


A 2010-2011- es tanévben 9 osztályban 96 tanulónk dogozott. 1 napközis csoportot működtettünk 30 tanulóval, akik 1. osztályostól hatodikosig együtt tanultak, játszottak, kézműveskedtek. Nevelőnőnknek nem volt egyszerű feladat kordában tartani őket, de látva munkájuk eredményeit, a színdarabot, a virágkötészeti, népművészeti és kézműves termékeket, elmondható, hogy sikeres évet zártak.

A napi oktató-nevelőmunkát 12 pedagógus látta el, akik amellett, hogy  szakosításuknak megfelelően becsülettel tanítottak, a gyermekeket versenyekre készítették, számtalan iskolai és iskolán kívüli program szervezésében, lebonyolításában vettek részt, kultúrműsorokat tanítottak be, projektekkel, pályázatokkal dolgoztak, együttműködtek a speciális pedagógusokkal és pszichológusokkal, miközben többen közülük maguk is tanultak. Nelli tanító néni sikeresen befejezte tanulmányait, amihez szívből gratulálunk neki.

Kedves Kollégák!

Tudom, hogy egész év folyamán szinte erőtökön felül teljesítettetek. Ez úton szeretnék köszönetet mondani nektek mindazért a pluszmunkáért, amit szorgalomból, pedagógusi elhivatottságból fakadóan  végeztetek el, miközben tudtátok, hiszen az iskolák finanszírozási rendszerével tisztában vagytok, hogy anyagi megbecsülés sajnos az  idei évben a költségvetsésből erre nem jutott. Én tudom a legjobban, hogy ti sokkal több anyagi, erkölcsi és társadalmi elismerést érdemelnétek. Bízom benne, hogy eljön az az idő, amikor ezt meg is kapjátok majd.

Munkánkat Zsuzsi néni és Erzsi néni is segítette. Hiszen munkaköri kőtelességeiken túl részt vettek az iskolai akcióinkban, de ott sürögtek az ablakcserénél, festésnél, osztályfelújításnál, de a  faliújságkészítésnél, vislifőzésnél és  osztálydíszítésnél is. Köszönet jár ezért nekik is.


Ti, tanulók  8 szakkörben dolgozhattatok az idén. Legsikeresebb a színjászó szakkörünk volt Éva néni vezetésével, akik A Hapci királlyal a DMT-on jeleskedtek. Sikeresnek mondható a középiskolai felkészítő kör is, hiszen a Tesztelés 9 eredménye János tanító bácsin, Ági tanító nénin, a közös szakköri munkán is múlott. Nóra tanító néni pedig külön foglalkozott végzőseinkkel. Nelli néni dráma szakköre kibontakozási lehetőséget adott az addig visszahúzódó gyermekeknek is. A kicsik angolul tanulhattak Renáta tanító nénitől, a sportolni vágyóknak lehetőségük volt asztaliteniszezni és íjászkodni Ervin tanító bácsival. Márta néni matematikusai fantasztikus eredménnyel szerepeltek számos rangos versenyen. Andrea néni számítástechnikusai pedig már kisfilmet is tudnak készíteni, ennek ékes bizonyítékai az iskoláról készült reklámfilmek. Erika tanító néni szakkörön kívül készítette a gyermekeket versenyekre, fellépésekre.

De jól  működtek az iskolán kívüli tehetséggondozó foglalkozások is, mint a művészeti iskolák által biztosított modern tánc, gitár, zongora, rajz tanítás, illetve a sportegyesületek  révén létrejött kempo és karate oktatás. A táncosok többször is felléptek, zongoristáink koncerteztek, de versenyt is nyertek, rajzosaink pályázatokon vettek részt, iskolát szépítettek, kemposaink és karatesaink övvizsgáztak, ill.  számos versenyen bizonyították rátermettségüket.

 A lehetőségekhez mérten igyekeztünk, hogy a tehetséges tanulók megkapják azt a többet, ami segíti kibontakozásukat. Készítettük őket a különböző tanulmányi, művészeti és sport versenyekre, beneveztük őket a különböző pályázatokra. Gyönyörű eredményeket értünk el az idei évben is. 

Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű tanulóinknak és a rászorulóknak biztosítottuk az egyéni bánásmódot, igénybe vettük a speciális pedagógusok és pszichológusok segítségét.
Köszönetemet fejezem ki minden kollégának mindazért a munkatöbbletért, amivel ennek felvállalása járt.

Tisztelt jelenlévők!


Iskolánk nevelőtestülete mindig arra törekedett, hogy minél több legyen az az érték, amit a gyerekek tudásban, szociális - kulturális fejlődésben kaphatnak.
Iskolánk nyíltan és tudatosan vállalja az alapvető emberi értékek közvetítését, úgy mint  a tisztesség, egymás tisztelete, hűség, szeretet, becsületesség, megbízhatóság, áldozatkészség, egymásért vállalt felelősség, a viselkedéskultúra,  a tolerancia, az önfegyelem és fegyelem. Szigorú iskolai rendtartásunkat igyekeztünk mindenkivel betartatni, aminek eredménye, hogy tanulóink jólneveltsége bármerre is járjunk, mindenhol feltűnik és dícséretet kapunk érte – tanítók és diákok egyaránt. Erre büszkék is vagyunk.

A rendtartás értelmében az idei évben csupán néhány osztályfőnöki ill. igazgatói megrovót osztottunk ki, viszont annál több dicséretet a szép eredményekért, magaviseletért, kultúrműsorokért. Rengeteg tanulónk kapcsolódott be a tanulmányi versenyekbe, iskolai szinttől a nemzetköziig. A SZMK minden évben könyvekkel jutalmazza a legaktívabb, legsikeresebb tanulókat.

Megkérem Németh Nóra igazgatóhelyettes tanító nénit, hogy ismertesse a verseny és aktivitás eredményeket, valamint felkérem a SZMK vezetőségét, hogy adják át tanulóinknak munkájuk megérdemelt jutalmát.

 

Tisztelt jelenlévők!
Elvégeztük e tanévben is azokat a feladatokat, amit célul tűztünk ki magunknak. Igyekeztünk színes, sokrétű programokat biztosítani a tanulóknak, hogy mindenki jól érezze magát közöttünk.

Tartottunk rendhagyó tornaórát a karateoktatókkal. Egészségnapot vércukorszint és vérnyomásméréssel. Kilencedikeseink bővebben megismerkedhettek Tarczy Lajos életével és munkásságával az ükunoka beszámolója alapján, majd a Tarczy napon valamennyien meghallgathattuk Dr. Kocsis Laura előadását Tarczyról. Többször kultúrműsorral léptünk a falu lakossága és a szülők elé: nemzeti ünnepeink, október 6. és  március 15. alkalmából, a tökfesztiválon, húsvétvárón, a kicsik az anyák napján, illetve  a legszínesebb programmal a falunapon. Ősszel és tavasszal lelkesen gyűjtöttük a papírt. Előadásokon, beszélgetéseken, bemutatókon vettünk részt, mint pl. az előadás a filmkészítés rejtelmeiről, a pszichológusokkal és szexológusokkal folytatott beszélgetések, az amatőr csillagászok bemutatója. Jól szórakoztunk a Halloween –partyn, a Mikulás ünnepségen, az álarcos bálon, április 1.-jén,  májusfa állításkor, madárlesen, gyermeknapon. Rendhagyó oktatási napjaink is voltak: honvédelmi, pénzügyi, közlekedési nap, kupanap kicsiknek és nagyoknak. Többnapos kurzusaink, mint a sítúra és úszótanfolyam az idén is jól sikerültek. A két legnagyobb szabású rendezvényünk a Tarczy Emléknap és a Könyvtári nap és éjszaka volt. A Tarczy emléknap alkalmából egy hely- és falunévtörténeti kiállítást is szerveztünk, valamint megtekinthettük Gál Tamás és Bodonyi András: Nagyidai cigányok c. darabját, melyet valamennyien nagyon élveztünk. A könyvtári nap regénypárbajai, a délutáni könyvfeldolgozások, valamint az éjszakai felolvasás az idei évben is nagy sikert arattak. A sikerességhez szükség volt a jó szervezésre, a tanítók, alkalmazottak  és gyerekek helytállására, de a szülők segítségére is. Tanulmányi kiránduláson is voltunk, Bécsben. Több ízben jártunk múzeumban, illetve színházban és láttunk cirkuszi bemutatót. Jól sikerültek az év végi osztálykirándulások is.

Az év során több pályázatba és programba is bekapcsolódtunk: Tanuljunk az Új Szóval, a sikeres 9. osztályos EkoProjekt, Tisztítsuk ki Szlovákiát, A Föld órája, Méltányos kereskedelem, Školák program, a Procter&Gamble tiniprogramja, a Szülőföld Alap képzésre kiírt pályázata, közösen pályáztunk a tanszer és taneszközcsomagokra a Bethlen Gábor Alapítványnál és még 2 benyújtott pályamunkának  nem ismerjük az eredményét:  a nagyszabású : Premena tradičnej školy na modernú EU-s pályázatnak, valamint a Bethlen Gábor Alapítvány kulturális eseményekre kiírt és nemrég benyújtott pályázatának.

Tartottuk a kapcsolatot a Pápai Tarczy Lajos Általános Iskolával, de kialakulóban van egy új partnerség is, az erdélyi Kőrösfői Kós Károly Iskolával.

2 olyan eseményt terveztünk, melyet az idei évben nem sikerült megvalósítani: a természetiskolát, illetve az év végi balatonfelvidéki 3 napos kirándulást.

 Voltak vidám és szomorú pillanataink, voltak ragyogó sikereink és esetenként kudarcaink is.

Mindezek ellenére sikeres tanévet tudhatunk magunk mögött. Rendezvényeink a gyerekek fejődését szolgálták. Azon munkálkodtunk, hogy megteremtsük az elvárások, igények és a pedagógiai programunkban megfogalmazottak összhangját. Ennek érdekében történt az idei évben a komplex elégedettségmérés, diákok, szülők és pedagógusok között, és e célt szolgálja a pedagógusokra még váró nyári képzésünk is.


Kedves szülők!
Kollegáim nevében is ígérem, továbbra is azon leszünk, azon munkálkodunk, hogy a ránk bízott gyerekekből a bennük rejlő értékeket minél nagyobb sikerrel és eredménnyel hozzuk felszínre.
Törekedünk arra, hogy az oktatásban-nevelésben résztvevő hármas -  a tanító, a szülő és a tanuló -  megtalálja az összhangot. Egy célért, a legjobb módszerekkel és pedagógiai programmal szeretnénk dolgozni. Ehhez kérjük továbbra is az együttműködésüket.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani a fenntartónak, az  alkalmazottainak, az iskolatanácsnak, a SZMK vezetőségének, a hitoktatóknak, a szülőknek, az iskolán kívüli foglalkozások vezetőinek az egész éves munkájukért, valamint azért, hogy pozitív hozzáállásukkal, különböző területeken nyújtott segítségükkel, legyen az iskolaszépítés, palacsintasütés vagy épp koszorúkötés, és még sok egyébbel, segítették iskolánk hétköznapjait, az oktató –nevelő munkát. Külön köszönöm azoknak a szülőknek a segítségét, akik valamilyen módon szponzorálták az egyes rendezvényeinket, és megköszönöm Gál Tamásnak és a Calix színjátszó csoportnak a felajánlását is.

 

 Kedves gyerekek!


Kérlek benneteket, hogy a nyári szünetben vigyázzatok magatokra. Kerüljétek a veszélyes helyzeteket, ne vagánykodjatok feleslegesen. Vigyázzatok biciklizésnél, fürdésnél, és mielőtt bármit tesztek használjátok a fejeteket!
- Jó egészséget, nagyon szép nyarat kívánok minden családnak: jó pihenést, izgalmas kirándulásokat, táborozást, sok játékot, sok olvasást, és tartalmas felkészülést a következő tanévre.

 

 Ezen gondolatokkal a 2010/11-es tanévet bezárom