Kedves ballagó diákok, kedves ünneplők!

Szeretettel köszöntöm búcsúzó kilencedikes tanulóinkat, az őket ballagtató osztályfőnököt, a kedves szülőket és rokonokat, meghívott vendégeinket, Lucza Sára polgármester asszonyunkat, Jankó Emma tanító nénit, Nagy Zoltán igazgató bácsit,  valamint iskolánk valamennyi munkatársát, tanulóját és minden kedves jelenlévőt.

Az iskolai év legszebb, legünnepibb napjához érkeztünk. A mai napon megtorpanunk, visszatekintünk kilenc év távlatába, felidézzük a múltat,  a közös élményeket, a rossz emlékeket nagyvonalúan kitöröljük, a szépeket viszont a szívünkhöz emeljük, örökre magunkhoz láncoljuk. Az emlékezés percei meghatnak bennünket: szülőket, tanítókat, de még a rakoncátlan gyermekszíveket is.

Hiszen melyikünk ne idézné fel szívesen az első találkozást? Azt a szeptemberi napot, amikor első alkalommal vezették át iskolánk küszöbén izguló gyermekeiket a még tőlük is izgatottabb szülők. Mindegyikük lelkében ott vibrált a kérdés: Vajon az én gyermekem megállja a helyét? Boldogul-e az iskolában?

A mindig precíz, felkészült, türelmes Renáta tanító néni hamar megnyugtatta a szülőket, mert magabiztos kézzel vezette a kis elsősöket a betűk és számok útvesztőjében. Tarr Nóra tanító néni és Ervin tanító bácsi már szilárd alapokra építhetett. A sors úgy hozta, hogy a gyermekek alaptermészetéből adódóan egy csendes, visszahúzódó közösség formálódott ki. A lányok, ahogy az lányok között lenni szokott, néha összevesztek, majd kibékültek. A fiúk pedig főleg a sportban jeleskedtek.

 Az osztály a  felső tagozatra lépve  Jankó Emma tanító néni védőszárnyai alá  került. Ti, gyerekek sokáig kerestétek önmagatokat, a helyes utat. Mi valamennyien tanúi voltunk annak, ahogy a tanító néni nap-mint nap próbálta megtalálni a  közös hangot, a motivációt, ahogy foglalkozásokkal, beszélgetésekkel próbált igazi közösséget formálni. És láss csodát, megérett munkája gyümölcse.

 Kedves ballagók!

Emlékeztek a nyolcadikos farsangi ünnepségre? Amikor Törpapával az élen 12 törpként végigvonultatok az iskolán?

Megleptétek a gyerekeket, a tanítókat, de talán még saját magatokat is. Megízlelhettétek, milyen érzés az, mikor egyként, egyet akarva, együtt dolgozva, közös szép élményt élhettek át. Ekkor valami megváltozott. Azok, akik az osztályban mindig is vezéregyéniségek voltak, elkezdtek a közösségért dolgozni és az utolsó évre kialakult egy talpraesett, mindig készséges és  munkára kész csapat. Egy olyan csapat, amelyik  az új oszályfőnök, Rancsó Andrea tanító néni  megfelelő irányításával nagy dolgokra volt  képes. Az utolsó évben így érhettetek el szép eredményeket a matematika, történelmi, műveltségi és sportversenyeken, valamint az ökológiai projekttel.  Így vált élvezetessé számotokra az utolsó tarczys év, így szereztetek felejthetetlen emlékeket. Hogy mire is gondolok? A Halloween-party főmumusaira, az iskola és óvoda Mikulására, a könyvtári nap zsűrijére, a közös estére és éjszakára, a tanítónapi köszöntőre, az április elsejei tréfákra, a közös projektmunkára, a papírgyűjtésre, gyermeknapra, pincetakarításra és ami csak a ti élményetek marad, a múlt heti kirándulásra.

Bízom benne, hogy lesz még idő, mikor valamennyien nosztalgiával gondoltok a tarczys évekre és valamelyik fiókotok mélyén megőrzitek a tarczys nyakkendőt is. Ha visszavágynátok közénk, új élményekkel, mesélnivalóval jönnétek hozzánk, az iskola tárt kapukkal vár, mi pedig tárt szívekkel fogadunk benneteket.

Bízom abban is, hogy az itt eltöltött 9 év alatt magatokba szívtátok azokat az emberi értékeket, melyeket minden tarczys diák szívében próbálunk elhelyezni: az örömérzést, a szeretetet, az emberséget, a barátságot, a közösségi érzést, a toleranciát és türelmet, az önfegyelmet, a munkaszeretetet, a kitartást, a küzdeni tudást. Az átadott  tárgyi tudás felkészít benneteket a továbbtanulásra. Ezek a tanult emberi értékek pedig felkészítenek benneteket a boldog, élhető, emberi életre. A néha veletek szemben tanúsított szigorúságunknak, állhatatosságunknak csupán ez volt a célja.

Közös utunk a mai nappal végéhez ért, a mi időnk lejárt, most már, Adamis Anna szavaival élve:

„A holnapoknak minden kulcsa két kezetekben van“

Kedves Szülők, Nagyszülők!

Köszönetet szeretnék mondani azért, hogy velünk együtt tudtak munkálkodni, nevelgetni, formálgatni, a helyes úton terelgetni a gyermekeket. Ugye tudják, hogy nehéz feladat vár még  Önökre? Gyermekük most kerül ki a tágabb, veszélyesebb világba, ahol rengeteg új dologgal találkozik majd. Kívánok mindnyájuknak sok erőt, egészséget és kitartást, hogy a jövőben is szeretetteljes és odaadó családi hátteret tudjanak  biztosítani gyermeküknek.  Nyújtsanak nekik menedéket, óvó kezeket, de ha kell, szigorúan irányítsák Őket az élet útvesztőiben.

Kedves Kollégák!

Megköszönöm mindannyiótok  áldozatkész nevelő-oktató munkáját, azt, hogy amikor  néha reménytelennek is tűnt a helyzet, ti nem adtátok fel, kihoztátok ezekből a gyermekekből a lehető legtöbbet. Köszönöm az iskola többi alkalmazottjának munkáját is, akik szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a diákok  jól érezzék magukat az iskolánkban.

Még egyszer utoljára  hozzátok fordulok Kedves Ballagó Diákok!

Minden tarczys diákkal szemben van egy elvárás. Nem újkeletű dolog, hiszen Hioszi Tatiosz, Arisztotelész tanítványa már Kr.e. 300 körül ugyanezt az elvárást megfogalmazta:

„Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz - de elsősorban maradj ember“

Ezen elvárással, valamint útravalóul  Váci Mihály szavaival minden tarczys nevében szeretettel búcsúzom tőletek.

"És érezzék egy kézfogásból rólad,
hogy jót akarsz és te is tiszta, jó vagy
Egy tekintetük elhitesse véled
Szép dolgokért élsz, és érdemes élned."

Kívánom, egyszer majd érjetek mindnyájan célba! Kedves diákjaink, Isten veletek!

Tarczy-díj átadása:

Kedves kilencedikesek!

Együtt összetartva az ember csodákra képes?

Ez a csoda veletek megtörtént. Az utolsó két évben kialakult összetartás olyan eseményeket, eredményeket, és  magaviseletet alakított ki az osztályközösségben, amely  bebizonyította a pedagógusoknak, hogy köztetek  is vannak olyan tanulók, akik érdemesek a Tarczy-díjra. A díjról idén másodízben döntött a tanári kar és a 9. osztály. Az alapítvány célja megjutalmazni azt a 9. osztályos tanulót, aki a 9 év során végzett iskolai munkájával, magatartásával, tanulmányi és egyéb eredményeivel ezt kiérdemelte.

A jutalom nem más, mint a Tarczy Lajos  emlékplakett, Darázs Rozália munkája nyomán készült bronz érme, valamint 200,-€. Az emléklpaketten iskolánk névadójának a képmása látható, a hátoldalán pedig a mondása, mely mottónkká vált:

 „ Tudomány s erények nem nyerhetők csak lankadatlan szorgalom és akarat hevével.“

 Az alapítvány létrehozásának fő célja az volt, hogy ösztönözze a diákokat a tanulásra, a jó teljesítményre, magaviseletre, valamint arra a pluszmunkára, amely a versenyekre való felkészüléssel jár. A díjat minden évben csak 1 kilencedikes tanuló kaphatja meg, ami az idén nagy fejtörést okozott, ugyanis több esélyes jelölt is akadt.

Ez úton szeretnék köszönetet mondani Kotiers Románnak, az alapítvány létrehozójának a támogatásért és a nemes gondolatért, és mivel komoly okból kifolyólag nem tud jelen lenni a mai díjátadáson, megkérem Németh Nóra helyettesnőt, hogy tolmácsolja Kotiers Román üzenetét.

Az iskola nevében köszönöm a támogatást és a szép szavakat. Valamennyiünk nevében én is gratulálok a díjazottnak.