A hetényi alapiskolában a színjátszás nem újkeletű dolog. Már a hetvenes években is tartottak előadásokat az iskola diákjai az akkor épült kultúrházban, s az előadások az ügyes, tenniakaró, tehetséges diákoknak és  pedagógusaiknak köszönhetően mindig nagy sikert arattak. A ma már gyerekeik színpadi előadását látogató szülők örömmel emlegetik fel a Kópék csoporttal színre vitt "Táncos csizma" vagy a "Pofon" című darabokat és a rendezőt, Dékány Éva tanító nénit. Hisz a sok-sok próba fáradalma, az előadás izgalmai nemcsak a remek előadásról szóltak, hanem az összetartozásról, az egymásra figyelésről, a bakikon való kacagásról, arról, hogy a kevésbé jó tanulóa félszeg is kaphatott tapsot.

Ilyen  múlttal nem csoda, hogy az iskola évek óta két színjátszókört  működtet. Az alsó tagozatosok általában mesékkel készülnek. A mesékben lehetnek királyok hosszú, bíbor palástban (Tündér Lala 2003.), tündérhercegnők földig érő fátyollal (Árgyílus és Tündérszép Ilona 2010.),  a legkisebb fiú, ügyefogyott lány (A kis gömböc 2008.), vagy éppen kiskakas, aki törököt győz ( A kiskakas gyémánt félkrajcárja 2008.)  A felsősök kamaszságához inkább a komédiák illenek, nem kímélnek senkit a darabjaikban ( A Púpos kalandjai 2008.) A tavalyi "Kire ütött ez a gyerek" című tinikomédiájukban  pontosan bemutatták, milyenek a tanárok, milyenek a szülők, vagyis az összes felnőtt és kistestvér... Persze a maguk hibáit sem félnek kipellengérezni ( Pletykás asszonyok 2009.).

Idén a kisebbek csoporja, a Gólyaláb jutott el a színjátszók országos versenyére, a Dunamenti Tavaszra egy Lázár Ervin mesével.

A címszereplő Hapci király (megformálásáért Lucza Levente díjat kapott) minden tüsszentőt kitoloncoltat az országból. Ám egyszer ő is tüsszent, és senki sem tudja, most mi lesz. A náthaválságot - ki más?-  az udvari bolond ( szintén díjazott Gál Réka) oldja meg. Az előadásban  masíroznak csákós katonák, akik olykor hírvivők, olykor náthakommandósok, olykor pedig a "Balra át!"-nál fejükkel összekoccanó, kétballábas bakák. De pipiskednek szép udvarhölgyek ragyogó szoknyában, gyöngyös pártában, akik a következő jelenetben kendős parasztasszonyként gereblyéznek, kecskét fejnek, palántáznak, fölpofozzák a szemtelen kicsihuszárt, vagy szempillantás alatt átöltözve javasasszonyként, kuruzslóként gyógyítják a királyt. Természetesen minden jóra fordul- ez alkalommal nemcsak a mesében, hiszen a Gólyaláb produkciója aranysávos minősítést kapott az idei Dunamenti Tavaszon, tetejében  elnyerte a gyerekzsűri díját is! A redezői díjjal hazatérő Kotiers Éva tanító néni ezt mondja a csoportjáról: Ügyes, tehetséges gyerekekkel, jó történettel még sokat dolgozni is  könnyű.

A csoporttagok nagyon sok ötlettel álltak elő, a legtöbb be is került az előadásba.  Már nem kell krétával kijelölni a színpad közepét, ki hova álljon, szinte a nézők szemével látják a teret. Nem is rontottunk el egyetlen térváltást sem! Nagyon ügyeltünk a szép, érthető beszédre, az arcjátékra, mozgásra, a gyorsan cserélhető kosztümökre, kellékekre. Az utosó próbán pedig kicseréltük a szerepeket, no, az nagyot szólt, henteregtünk a nevetéstől. A dunaszerdahelyi sikerünknek, díjainknak  nagyon örülünk. De hogy matracokon alhattunk egy osztályban, láthattunk más csoportok előadását, beszélgettünk a többi szereplővel, a közös fagyizás, a pacallá ázás, a csúszdázás mind - mind hatalmas buli volt, és megerősítette bennünk az összetartozás érzését, felnagyította a közösen elvégzett, jó munka örömét. Köszi, gólyalábasok!