Tisztelt Igazgatóasszony, kedves kollégák, kedves tanulók, kedves egybegyűltek!

"Emlékekből él az ember
s múltból él az emlékezet
Kinek nincs múltja,
nem lehet jelene s jövője sem." – olvasom a Tarczy Lajos  Alapiskola honlapján.

Ha nem találkoztam volna az idei Kincskeresőkön a hetényi diákokkal és nem hallottam volna frappáns bemutatóikat, amelyek gondos kutatómunkáról, kitartó felkészülésről tanúskodtak, azt hihetném, hogy üres, szép szavak. De számomra hetény, a hetényi iskola olyan ismerőssé vált ebben az évben, mintha már Isten tudja, hány éve lennénk kapcsolatban. És valóban: mióta is jelent számomra Hetény többet, mint egy falut a sok közül? Minek okán mertem elvállalni a mai napon ennek az iskolai kiállításnak a megnyitását?

Amikor megkaptam a számomra nagyon megtisztelő felkérést, szinte felujjongott a lelkem: végre eljutok abba a faluba, amelynek néprajzi értékeit, hagyományos tárgyait egykor a zselízi népművészeti fesztivál kiállításán rendezgettem; végre alkalmam nyílik itt, helyben megismerkedni annak a népnek a hangulatával, amely oly szép élményeket adott nekem és velem együtt még sok más kultúraszerető embernek sok évvel ezelőtt a népművészeti fesztivál Tiszta forrásból című műsorában.

Miközben készülődtem erre a megnyitóra, nemcsak az iskola honlapját böngésztem végig, hanem visszalapoztam a Kincskeresők korábbi jegyzékeit is, és nem akartam hinni a szememnek: a hetényieket nem találtam a jegyzékekben – kivéve a mostani, VII. konferencia témajegyzékét! Akkor honnan az ismeretség?! – tettem fel magamnak a kérdést. Onnan, hogy Rancsó Andrea kolléganővel már korábban leveleztünk egy jelentkezés kapcsán, amely szerint a hetényi diákok a legkézenfekvőbb témával, a hetényi varrottassal mutatkoztak volna be a regionális értékeket kutató diákok országos konferenciáján, a Kincskeresőkön.

Ez akkor – mert a konferencia is éppen december elejére esett, mint itt az iskola ünnepe –, sajnos, nem valósult meg. Egyre azonban jó volt a levélváltásunk: kiderült, hogy itt, a Tarczy Lajos Alapiskolában órarendbe iktatták a regionális nevelést, mint tantárgyat. Ennek pedig azért van nagy jelentősége, mert Illyés Gyula óta modjuk: „a fa a szél kihívására gyökereivel válaszol”. Mi pedig itt élünk, ezen a széljárta tájon, Európa közepén, a huzatos Kárpát-medencében. Nekünk itt erős szelek kihívásaira kell válaszolnunk, annál is erősebb gyökerekkel! Hiszen mára már nemcsak a történelem szélviharai szaggatják vitorlánkat életünk zajos tengerén, de belülről, saját köreinkből is egyre több káros fékezőerőt tapasztalunk, amelyek megakadályozzák, vagy legalábbis megkísérlik megakadályozni a szellem szabad szárnyalását. És itt nemcsak a politika viharaira gondolok. Sőt, elsősorban nem arra: hiszen egyes településeken még tartanak az ünneplések, amelyek tavaly végig sorjáztak tájainkon, mikor az iskolák a magyar oktatás újraindításának 60. évfordulójára emlékeztek. „A fa a szél kihívására gyökereivel válaszol…” A politika kegyetlen viharos szelére 60 évvel ezelőtt nagyapáink a „gyökereinkkel” válaszoltak: visszatértek őseink nyelvéhez, gyermekeiket visszaterelték az ősi kultúránkhoz. És azóta?! Hány és hány család, szülő mondott le arról, hogy gyermeke megismerje a család gyökereit, a magyar kultúrát? Hány gyermeket fosztanak meg mind a mai napig az anyanyelv édes szavaitól, egy hiú ábránd, egy hamis jövő reményében! Ez a nemzetgyalázás politikai szelekkel indult egykoron, de most már belső bomlasztással megy a maga útján, és a gyermekeiket a gyökértelenséggel feltarisznyázó szülők még elméletet is gyártanak hozzá, nem gondolván azzal, hogy gyermekeik egyszer csak sodródni fognak a nagyvilágban, mert nem lesz kapaszkodójuk, hisz szüleik, vagy már nagyszüleik elszaggatták azokat a szálakat, amelyek a szülőföldhöz való kötődést jelentenék számukra.

„A fa a szél kihívására gyökereivel válaszol…” – és kincsekkel… Kincsekkel, amelyek a gyökerek nyomán sejlenek fel környezetünkben, mint ebben az iskolában is.

Az itt látható kiállítás témája is „Hetény kincsei”. Az első „kincs” a hetényi varrottas, a másik: Hetény írásos emlékei, a harmadik, a kiállítás fővonulata: a hetény kataszterében feltárt régészeti leletek. A szervezők ügyességét dicséri, hogy köztük eredeti tárgyak is láthatók, amelyeket kölcsön kaptak.

A kiállítás további része, a Villa Heten polgári társulás gyűjtéséből megtekinthető népviseletek bizonyára nem idegenek az itthoniak számára. Örvendetes az a munka, amely a társulás kereteiben folyik, az iskolával szoros együttműködésben. Ennek alátámasztására Rancsó Andrea kolléganő – nekem most már rendszeres levelező társam – legutóbbi leveléből idézem: a polgári társulásnak én is oszlopos tagja vagyok – írja Andrea –, a tantestület pedig aktív segítője a gyűjtőmunkának. Hogy mennyire tudatos és rendszeres gyűjtőmunka folyik itt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Villa Hetennek ez már a nyolcadik kiállítása. A gyűjtemény pedig minden évben gyarapszik egy-két új darabbal. Gondos gyűjtők gyarapítják, hogy el ne vesszenek a tárgyak, amelyek csak az értetlen ember számára pusztán tárgyak, az értő, szeretettel feléjük forduló ember számára ez maga a múlt. Beszédes könyv. Kapcsos könyv, mely egybe zár múltat, jelent és jövendőt. Persze, ez a kapcsos könyv csak annak nyílik meg, aki olvasni akarja, aki gyökereivel kapaszkodik a szülőföldhöz, annak nemcsak minden rögéhez, hanem minden hagyományához ragaszkodik.

Itt, a Tarczy Lajos Alapiskolában pedig nemcsak olvassák, tanítják is a múlt olvasatát. Erről tettek tanúbizonyságot az ország minden tájáról összesereglett diákok és tanáraik előtt a hetényi Kincskeresők, akik két kiváló előadásban Hetény írásos emlékeit és a jellegzetes hetényi varottast mutatták be, a harmadik csapat által Hetény értékeit, kincseit, történelmét bemutató társasjáték pedig osztatlan sikert aratott nemcsak a szakértő zsűri, hanem a széles nagyközönség, a diákok és tanárok körében is. (Csak közbevetően súgom meg, hogy tudomásom van olyan iskoláról, ahol már a Kincskereső konferenciát követő héten elkészítették a saját társasjátékukat a hetényi mintára.)   

Most, mikor az itt látható kiállítást nagy szeretettel ajánlom szíves figyelmükbe,  engedjék meg, hogy az Önök nevében is kívánjak a kiállítás létrehozóinak, a Villa heten polgári társulásnak és főleg az iskola minden tanulójának és tanárának további erőt, egészséget ahhoz a nemes munkához, amelyet őseik kezdtek, de folyatják ők – nem kis dicsőséggel, és főleg: nem kevés eredménnyel. Hogy nyoma ne vesszen a múltnak, hegy el ne tűnjön a múltból a jövőbe tartó ösvény.

A Villa Heten honlapján Pósa Lajos versében a szeretetről olvashatjuk, de én a múlt tiszteletére is értem:

Hogy ne legyen vége:
Beírja az Isten
Csillagos könyvébe.
Mikor rá sem gondolsz,
Mikor nem is várnád:
Isten két kezéből
Ezer áldás száll rád.

            Kívánom, hogy Isten két kezéből ezer áldás szálljon arra az értékteremtő és értékmentő munkára, amely itt, a Tarczy Lajos Alapiskolában folyik, s amelynek csak egyik bizonytéka az itt látható kiállítás, amelyet fogadjanak szeretettel.

Szanyi Mária