4 HATÁRON ÁT VETÉLKEDŐ – felvidéki döntő
2025. március 7-én Érsekújvárban a Csemadok – székházban került sor a 4 határon át verseny felvidéki döntőjére. A felső tagozatos tanulók a saját környezetük értékeit mutatták be, és bizonyították tudásukat a magyar értékekről. A versenyt 4 online forduló előzte meg, amely alapján 10 csapat kapott meghívást Érsekújvárba.
Iskolánkat a Gábor Jázmin, Jalsovszki Csenge és Tóth Kitti (8.o.) alkotta Tarczy Lányai csapat képviselte. A lányok a lelkiismeretes felkészülésnek, talpraesettségüknek és a korábbi versenyeken szerzett tapasztalataiknak köszönhetően az 1. helyen végeztek, így két másik felvidéki csapattal együtt részt vesznek az országos döntőn Szegeden.
Köszönjük szépen a felkészítő munkát Szilárd Ágnes tanító néninek!
4 HATÁRON ÁT VETÉLKEDŐ - döntő
Április 3-án, csütörtök reggel indult útnak csapatunk Szegedre, hogy részt vegyen a „4 határon át” vetélkedő döntőjében. Komoly kihívás várt ránk, hiszen a Kárpát-medence legkiválóbb csapataival mérhettük össze tudásunkat.
A verseny három izgalmas blokkra tagolódott, melyekben változatos feladatokkal találkoztunk: szerepelt köztük igaz-hamis játék, képfelismerés, valamint rövidebb és hosszabb kifejtős kérdések is. A zsűri nem csupán az előzetesen megadott szakirodalom ismeretét kérte számon, hanem kíváncsi volt a kreativitásunkra és a problémamegoldó gondolkodásunkra is.
A „Tarczy Lányai és ATTILA” nevű csapatunk a 9. helyen végzett, így büszkén mondhatjuk el, hogy a Kárpát-medence kilencedik legjobb csapatává váltunk.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani felkészítő tanítónknak, Szilárd Ági néninek az áldozatos munkájáért és támogatásáért.
HUNGARIKUM VETÉLKEDŐ
Június első hetében a Tarczy Lányai és Attila csapata lehetőséget kapott - a regionális döntőn elért első helyezésünk által - elutazni Balatongyörökre, és a Hungarikum Vetélkedőn részt venni.
A verseny 2 blokkból állt, egy kül- és egy beltéri részből. Reggel a többi csapattal mérhettük össze a tudásunkat. Érdekes feladatokat oldottunk meg (pl. kép- és videófelismerés, keresztrejtvény, anagramma).
Délután a szabadban kellett izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokat teljesítenünk, persze mindezt a HUNGARIKUMOK témakörben. (Nem kell rosszra gondolni, az 1. számú Hungarikumot, a pálinkát nem kellett megkóstolnunk ). De lángost díszítettünk, kürtőskalácsot sütöttünk, és hogy a sok kalóriát elégessük, kipróbálhattuk a teqball-t is. Ezután pedig egy Hungarikum tematikájú labirintusból kellett kijutnunk. De kutyákat, illetve lejátszott zenét (népdalt) is fel kellett ismernünk, hogy megszerezzük a feladatokért járó pontokat.
A zsűri az egész csapatnak és a csapaton belül is kiosztott egy-egy különdíjat.
Köszönjük a felkészítést!
Tarczy Lányai és Attila