I. Tarczy-tábor (augusztus 23-26.)
Idén került megrendezésre az első iskolás tábor Hetényen. Meggyőződésem szerint mindenki nagyon élvezte. Itt találkoztunk először az elsős tanulókkal, az új tanárokkal, és persze a rég nem látott osztálytársakkal, barátokkal.
Minden nap vidám és jó előre alaposan megszervezett volt. Mindig volt valamilyen program, úgyhogy még esélyünk sem volt unatkozni. Csoportonként mentünk az egyik helyszínről a másikra, egyik foglalkozást váltotta a másik.
Rögtön az első napon megfestettük a saját tábori sapkáinkat és batikoltunk trikókat is.
Volt többek között lovaglás, íjászkodás, rendőrök kutyás bemutatója, sok fajta kézműves foglalkozás, sütés, ráadásul megismerkedtünk a hungarikumokkal is.
Nagyon örültünk a sok íjászkészletnek, amit mint megtudtuk, a Magyar Állam támogatásának köszönhetően vásárolt meg az iskola.
Az iskola udvarán felállításra került egy ugrálóvár és egy trambulin, amelyet nem csak a kisebbek, hanem mi is kipróbálhattunk. Talán nem meglepő, hogy néha jobban élveztük az ugrándozást, mint az alsósok.
Úgy hiszem, remek élményben volt része mindenkinek, aki eljött, s egyben reméljük, jövőre ismét részesei lehetünk a Tarczy-tábornak.
Czibor Lea, 8. osztályos tanuló
Az I. Tarczy-tábor megvalósításához való hozzájárulást köszönjük a Magyar Állam támogatásának, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Bethlen Alap pályázata keretében nyertünk el.
az iskola vezetése
XX. Tarczy-nap (augusztus 27.)
Idén ünnepelte iskolánk a jubileumi 20. Tarczy-napot. A meghívott vendégek megtekinthették a kiállítást, és beszámolókat hallhattak az igazgató nénitől és Andrea nénitől iskolánkról, valamint a hetényi értékekről. Ekkor került sor a Tarczy családfa avatására is, amelyet Hencz Szabolcs bácsi keze munkájának köszönhetünk. Nagyon szép és emlékezetes nap volt mindenki számára.
Lukács Dóra, 7. osztályos tanuló