Kedves Iskolánk, Tanáraink, Iskolatársaink! Kedves Vendégeink! Kedves, Drága Szüleink!

Különleges érzés tölt el mindannyiunkat, hogy most utoljára állunk  itt együtt az oly jól ismert udvaron. Hiszen kilenc éve minden itt kezdődött. Ültünk a számunkra odahelyezett székeken, és próbáltuk minél jobban leplezni értetlenségünket. Nincs több délutáni alvás? Hál’ isten, úgysem szerettük. De mi lesz a játékokkal? Mit kezdjek én azzal a krétával? Mégcsak nem is finom! Na mindegy. Persze ha megkérdezték tőlünk azt mondtuk szeretünk ide járni. Kilencedik év végére pedig sikerült a tanároknak elérni, hogy most már igazából is kijelentsük: Szeretünk, szerettünk, és mindig is szeretni fogunk ide járni (attól függetlenül, hogy már csak ez a nap van hátra).­­

 Danis Erzsébet tanító néni fogta a kezünket és játszott velünk, szinte észre sem vettük, hogy ez a cselekvés nem más, mint az a bizonyos tanulás. Három évig próbálta megértetni velünk, hogy a žena az ten, az 5-ször 3, az 20, és hogy hogyan alszik egy jó sün: pütyipű-pütyipű, és hogy a táncot akár még a fiúk is szerethetik, és hogy ezzel tanulni is lehet. Példa erre a nagy sikert aratott konyicski darabunk, amit hullahoppokkal adtunk elő. Emlékezetesek maradnak a tanító néni aggódásából és szeretetéből fakadó kölcsönös beteglátogatások, a gyereknapi meglepetés-jégkrém, és a gyorsolvasó-versenyek. Kedves tanító néni, köszönjük az együtt eltöltött időt, a nyugdíjas évekhez kívánunk Önnek jó egészséget, sok boldogságot és felhőtlen éveket!

Bevalljuk őszintén, 4. osztály elején nagyon féltünk. Mi jön most? Ugye nem iszik gyerekvért a tanító bácsi? Nem, nem ivott, hanem inkább biciklitúrát, néhány évvel később felejthetetlen sítúrát, kidobócskaversenyeket, tájékozódási futást, és egyéb mozgalmas (haha) eseményen való részvételt kaptunk. Fát ültettünk, általa ismertük meg elméletben Szlovákiát is. Köszönjük Ervin tanító bácsinak ezt a sportos évet!

Aztán végre elérkezett az idő, amikor felsősök lettünk. Osztályfőnökünk Ági néni lett, akinek köszönjük a sok türelmét és jóságát, melyet gyakran meg sem érdemeltünk. Vele tanultuk meg, hogy egy szón belül egymás mellett nem lehet két hosszú mássalhangzó, mert: Stačí strašidlo o ritmickom bálení. Szívesen emlékezünk vissza a budapesti osztálykirándulásra, ahová  elkalauzolt bennünket, a gyereknapi biciklitúrára, a felvételire és a tesztelésre való felkészítésre, a tavalyi 9.osztály díszítésére, amikor idejét, energiáját nem sajnálva többször este utazott haza az amúgy is fárasztó nap után. Az ő ösztönzésével rájöttünk, hogy nem is utáljuk egymást, és hogy akár együtt is dolgozhatunk. Az 5 év legjobb és legfelejthetetlenebb eseménye pedig a háromnapos osztálykirándulás volt. Kedves osztályfőnökünk! Nagyon köszönjük, hogy próbált minket mindig a helyes úton vezetni, hogy kitartott mellettünk, akármi történhetett. Ja, és a jövendőbeli osztályának súgjuk meg: a tanító néni szívesen díszíti az osztály faliújságát, nem lesz rá túl sok gondotok! Mindent köszönünk!

Engedjék meg, hogy egy mondat erejéig szóljunk a pedagógusokhoz, akikkel nap mint nap találkoztunk, azokhoz is, akik már nem tanítanak ebben az iskolában.

Egyikük Likér Réka tanító néni, akitől 1. és2. osztályban tanultuk meg a térd-boka-cipőorr fel-t, és hogy hogyan kapja el a halász a futkosó halacskákat .

4.-ben Tarr Nóra néni edzette a hangszálainkat, és végre megtudtuk, mi az a háromszögszerű izé. Egy biangulum! Vagy triangulum? Mindegy, biztos, hogy kínai neve volt.

A folytatásban Erika néni próbált elviselhető hangokat kicsikarni belőlünk, több-kevesebb sikerrel. De azért néhányunk, ha nem is a Megasztárban, de a madari dalversenyen megállta a helyét.

Hangunk után már csak a rajzaink voltak tökéletesebbek. Sokat alkottunk Ildikó nénivel, s közben arról elmélkedtünk, hogy rajz közben a Kékduna rádiót, vagy a Neo fm-et halgassuk-e. Szinte csoda, hogy végig kitartott mellettünk, és nem adta fel az első félévben.

Márta néni sajnos nem tanított bennünket. Viszont a folyosón, udvaron, kiránduláson, bajban, vagy még több bajban behozta az órák nemlétével fellépő hiányt. Megtanította azt, hogy ha valami történik, akkor ne rögtön egy feljebbvalóhoz fussunk árulkodni, hanem próbáljuk meg magunk elintézni, hogy vegyük a dolgokat lazán, és nem kell mindig felírni a rosszak nevét, ha el tudjuk sunnyogni. Persze mindezt csak képletesen.

Nelli néni egy évig szeretette velünk anyanyelvünket. Megtudtuk, hogy Petőfi halálát nem az eltűnés okozta, fejtegettük a leghíresebb színészek bonyolult magánéletét, és a világ egyéb nagy dolgait. A későbbi években a stoppos játék hozott össze minket, ahol a perverz raptorok, az orosz hóemberek, na meg a kisfiam kelj fel sem volt túl abszurd.

Andrea néni földrajz-és történelemórái hangulatosan teltek. Gyártottuk a prezentációkat, mélyítettük világhálós tudásunkat. Bár idén egy kicsit bekeményített, de elfogadtuk a kihívást és túléltük!

Hey, do you speak English? Mer’ én szpíkölöm az Inglist. Thanks for the vicces órák, Mrs. Kotiers, and azért, hogy always megmondta az igazat, és hogy soha nem átallott tanulás közben játszani with us.

4.-ben nem csak Ervin tanbá, hanem János tanbá is új volt. Félve féltünk a rettegett fehérköpenyestől, aki csak így (kisujjal kipöcköl közben) beírja ám a rosszpontot. Csalódnunk kellett. A matekot sajna nem mindenkivel tudta megszerettetni – ettől függetlenül majdnem mindenkinek meg tudta tanítani -, de emberségről példát, fociról mintát tanított, ja és szeretett politizálni, de ezt tagadja. Továbbá tudniuk kell, hogy szerinte a legszebb focit a Barca játsza, de az osztályban megoszlanak a vélemények.

Gyöngyi néni - a hittanórák gyöngye! Attila bácsi pedig keménykezűen, mégis barátságosan vette kezébe a hitre való kikupálásunkat. Tudjuk, hogy az órákat a nehezebbnél is nehezebb volt hidegvérrel kibírni, maguknak mégis sikerült. Igaz, hogy volt olyan alkalom, hogy egy kamerát is be kellett kapcsolni, azért hogy megmutassa, mit művelünk.

Joli néninek köszönjük a tudásgazdag katolikus hittanórákat és a bibliaversenyeket.

Renáta néni ugyan nem tanított minket, de azt mind láttuk, hogy akiket ő tanított, az megállta a helyét a felsőbb osztályokban, és persze vigyázott ránk a szünetekben. Ez is fontos ám.

Nóra néni, akinek a neve ne zavarjon össze senkit, magyartot tanított. Megtanultuk, hogy az egyszerű mondatok összetettek, hogy az alany nem vész el, csak átalakul. Kötelező volt elolvasni az Ábel a rengetegben című könyvet, ami megtanított arra, hogy vannak székelyek és hogy a kecske első két csecse a füle. És szeretnénk emlékeztetni arra, hogy osztálykiránduláson, ha úgy megy vízbe, hogy nem akar vizes lenni, akkor úgyis mellébombázódunk.

Nem felejtjük el Emma tanító néni fizikaóráit, ahol megtanította, hogy két azonos pólus egymást taszíccsa!

Az igazgató néninek hálásak vagyunk azért, hogy nem vitte jéghegynek a sulit, és hogy tudtunkra adta, hogy a fotoszintetizáláshoz nem kő szintetizátor. Köszönjük a sok lógási lehetőséget, na meg persze, hogy jól igazgatta ezt az iskolát.  Elismerésünk.

Kedves Zsuzsi néni és Erzsi néni!

Köszönjük a mindig nyitva tartó büfét, ami olcsóbb volt, mint a TESCO, és a tiszta osztályokat.

Nóri néninek hála, mindig finom volt az ebéd a suliban, és köszönjük, hogy nem mérgezett meg minket.

 Fogadják hálánk, megbecsülésünk, tiszteletünk és szeretetünk jeléül e néhány kedves sort!

„Aztán a csend. Csak belül szól a dal

A távozók szívében…

Már emlék dala kél –

Mint fény hajnali égen.

Megkezdett szavaitokat majd mi írjuk

Tovább emlékbe, vágyba, némaságba,

Mint Ti írtátok magatokat

Sok puha márványba,

-akaratlan-

Vésődve tanítványba.

Mert itt maradtok mind

Elrejtve bennünk,

Kikre felnéztünk

Kikben bíztunk,

Kiknek patak-szavát szomjaztuk.

Itt maradtok

Elrejtve bennünk,

Mint kagylóban a gyöngy,

Mint vonalban a pont,

Mint földben a rög.

Itt marad hangotok, szavatok

A lélekbe vésve, örök időkre.”

Drága Szüleink!

Meghálálni azt a sok mindent, amit értünk tettetek, lehetetlen. Köszönjük, hogy mindig mellettünk álltatok, hogy mindig a javunkat akartátok. A jó tanácsok, a bíztató monológok, de a tipikus „Én megmondtam!” –féle mondatok is féltésetekről és szeretetetekről tanúskodnak.

Kedves nyolcadikosok!

Először is szeretnénk megköszönni, hogy az osztályunkat ilyen szépen kidíszítettétek.

Mit is mondhatnánk? Nincsenek szavak arra, amit most érzünk. (Nyolc gyönyörű közös év van a hátunk mögött telis-tele szép emlékekkel, melyeket soha nem felejtünk!

Nagyon fogtok hiányozni! Leginkább az óraközi szüneteket fájlaljuk majd, mikor a mi nevetésünktől zengett az egész iskola. Felejthetetlenek maradnak a tornaórák és az udvaron töltött percek, mikor a fiúk fociztak, mi meg csak pletykáltunk, labdáztunk.

Jövőre ti veszitek át a helyünket, ti lesztek azok, akikre az egész iskola felnéz. Nektek fogják mondani az ismerős mondatokat: „Mindjárt itt a monitor, de ti még nem tudtok semmit! Mi lesz így veletek? A gimiben ez kevés lesz!”

De ha majd ti is itt fogtok állni, azt fogjátok mondani: „Igen, megérte ezt hallgatni, mert együtt megcsináltuk!”

E pár sorral kívánunk nektek sok szerencsét és rengeteg kitartást a továbbiakban:

„…nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátainkban leltük fel az egész világot.”

Kedves Iskolánk!

Köszönjük az itt eltöltött éveket, Isten veled.