Ez év február 13-án részt vettem a „Szép magyar beszéd“ versenyen, amelyet a Jókai Mór Alapiskolában rendeztek meg Komáromban. Én az I.kategóriában , a negyedikesek közt indultam , míg Gál Réka Ágota a II. kategóriában, a felső tagozatosok között.
A versenyt megelőzően nagyon sokat gyakoroltunk Márta nénivel. Számos fogalmazást írtam – nem i studom mennyit – majd közösen kijavítottuk. A versenyen is kész szöveget kellett alkotni, s azt előadni. Idegen szöveget is kaptunk, ott kellett önállóan elemezni, átgondolni, s előadni.
Nagyon élveztem ezt a munkát, nem szeretném abbahagyni, bár jövőre nagyon kicsi leszek a kilencedikesek között. Míg én a 9. Lettem Gál Réka a 4. helyen végzett.
Vidáman jöttünk haza Márta nénivel és Nóri nénivel, szinte alig fértünk a bőrünkbe , mert egy nagyon nehéz, igényes és kimerítő versenyen vehettünk részt.
Geleta Emese
IV. osztályos tanuló