2024/2025

Pénzügyi nap az alsósoknál Beiratkozás Szülők Tanítók bálja Karate Budapesten Pedagógiai napok Komárom

Február

Szülők Tanítók bálja

 

Szülők , tanítók és iskolabarátok bálja

Hetény, 2011. február 19.

 

A bált megnyitotta Czibor Angelika, az iskola igazgatója

A megnyitó szövege:

 

Tisztelt jelenlévők, kedves vendégeink!

 

 

      Szeretettel köszöntöm Önöket a hagyományos szülők, tanítók és iskolabarátok bálján! Üdvözlöm körünkben az iskolafenntartó önkormányzatot képviselő Polgármester Asszonyunkat, Lucza Sárát, iskolánk pedagógusait, a kedves szülőket, szponzorainkat, valamint falunk fiataljait, volt diákjainkat,  akik szintén itt vannak közöttünk.

   

     A minden évben megrendezésre kerülő szülők, tanítók és iskolabarátok bálja fontos esemény az iskola és a szülői munkaközösség számára is. A szervezés, díszítés sok munkával jár, melyből kiveszi részét tanító, szülő és diák egyaránt. Ez úton szeretném megköszönni a SzMK vezetőségének,  tanítóinknak, diákjainknak a  fáradozást.

         

      Ha körülnézünk, látjuk, hogy megérte dolgozni, hiszen ismét sokan összejöttünk, és a hetényieket ismerve, biztosan jól fogunk szórakozni.

 

       Szeretnék köszönetet mondani a SZMK és az iskola nevében is valamennyi kedves  támogatónknak .

 

        Köszönöm  a helyi és környékbeli vállalkozóknak, vállalatoknak, hogy  tomboladíjakat adományoztak. A sok szép felajánlás bizonyára kedvet csinál a tombolavásárláshoz, amivel nemcsak támogathatják a SZMK-et, de nagyszerű  nyereményekre is szert tehetnek.

 

 

       Szeretném megköszönni azoknak a szülőknek a támogatását is, akik a mai bálon nem tudnak részt venni, ennek ellenére befizették a jegyek árát.

 

 

     A bált  a tavaly Koszorúcskázott diákjaink nyitják meg egy keringővel. Így próbálják feleleveníteni tánctudásukat. Ebben segítségükre volt Csintalan Márta tanító néni, akinek munkáját köszönöm a szülők és diákok nevében is. Bár a felkészülési idő rövid volt, és a  próbák sosem teljes létszámban zajlottak, a gyerekek lelkesen készültek a mai napra. Fogadják őket nagy szeretettel.

 

    

             ----------------------------

 

   Kívánok mindenkinek  kellemes időtöltést, jó szórakozást, reggelig kitartó jó kedvet!

 

 

 

 

 

 

Tomboladíjakat felajánló támogatóink

 

Androvics Zsuzsanna

Bélai Tibor

Bolla Péter

Boros István

Csintalan Csaba

Csollár Milán

Czibor Ferenc

Danis Gábor

Fehérvári Gabriella

Heineken

Hencz Miklós

Horváth Sándor (3 díj)

Kati – fodrászszalon

Kocsis Sándor (3 díj)

Kondé üzlet

Községi Hivatal

La Casa– Pálinkás Péter

Lévai Tibor ( 3 díj)

Lilla Galéria

Mogyi Slovakia s.r.o.

Pepsi

P-Net

Rancsó Péter

Rancsó Róbert

Scarlet

Szabó Miroslav

SZMK (3 díj)

Szkaliczki László

Tanka Tibor

Téglás Róbert

Vamax

Web Eye

Zalaba Péter - Bike&Garden

 

 

További szponzoraink, akik a bálon nem vettek részt, de a belépők árával támogatták a SZMK-et:

 

Bolla Péter

Bolla Eduard

Gál Tamás

Hencz Kornél

Križan Krisztián

Lucza Zoltán

Marcinkó Zoltán

Németh Attila

Pálinkás Péter

Pluhár György

Ing.Takács Michal

 

 

Ez úton mondunk köszönetet minden kedves támogatónknak.

 

                                           A SZMK vezetősége