1926. február 2. - 2009. december 12.

 

Hetényen született amatőr helytörténész, kiváló pedagógus, aki élete nagy részét ugyan máshol töltötte, de szeretett falujáról sohasem felejtkezett el. Radnóti Miklós : Nem tudhatom című verse

Zajos Ernő ars poetikájává vált. A szülőföld iránti szeretetét a Két fűzről szóló verse fejezi ki a legjobban, melyet 1989-ben írt:

Hej ha az a két fűz

Beszélni tudna,

Elmondaná multunk!

milyen jó is volna.

 

Felfedezné nékünk

Őseink napjait.

Régmultat, multat,

Annak eseményeit!

 

De ők nem beszélnek

Nékünk kell hirdetni

Hogy szeressük falunk

Megszentelt hantjait.

 

Legyünk reá büszkék

És el ne felejtsük,

Itt ringott a bölcsőnk,

Itt lesz temetésünk.

 

Zajos Ernő 1926. február 2-án született, Zajos János (1901) és Szalai Etel (1907) gyermekeként. Szülei nagy izgalommal várták, ugyanis a család első gyermeke, Etelka (szül.1924) alig két hónaposan meghalt. Ernő szerencsésen megérkezett, ő lett a család legidősebb fiúgyermeke, akit még Béla követett 1931-ben. Szófogadó fiúk voltak. Már a korai gyermekkorban megmutatkozott a különbség a két gyermek között. Az idősebb fiút mindig jobban érdekelte az olvasás, tanulás, különösen a történelem, mint a mezőgazdasági munka. A szülők kezdetekben furcsállották is, de aztán ráhagyták: „...tanuljon az a gyerek!“[1] Kedvenc fényképe gyermekkorából[2], amikor: „trónolok egy terített asztal tetején...“[3]

                                                                                          

Kép 2: Zajos Ernő 1928-ban

 

Gyakran látogatták a rokonságot Marcelházán és Dunamocson, mivel nagyanyja kézimunkázott, s hordta is eladásra.

Iskoláit is Hetényen kezdte. Gimnáziumi éveire is szívesen emlékezett vissza. A rossz idők beálltáig  kerékpáron vagy gyalog jártak be a komáromi gimnáziumba, télen pedig bentalkók lettek. A bejárás során egyszer meg is büntették őket. A 10 személy feletti utazó közösségnek hivatalosan egymás után lett volna szabad menni az út szélén. De, mint Ernő bácsi elmnodta, „akkor nem lehetett volna jót beszélgetni“(Zajos, 2006). Így egymás mellett kerékpároztak. Ha jött egy autó, kétfelé „szakadt“ a sor. Egyszer megállt mellettük egy autó. Kiszállt belőle két csendőr, akik felírták az adataikat, s feljelentést tettek kihágásért. Idézést is kaptak a Főszolgabírói hivatalba, Ógyallára. Hivatalos dorgálást kaptak, ami azonban nem szegtek kedvüket a további kerékpározástól.  Olyan is volt, hogy nem volt kedve a társaságnak megjelenni a tanításon. Letértek hát az útról a Vág folyó füzeseibe, s ott pihenték ki „fáradalmaikat“. Másnap igazolást is vittek.

A bentalkással kapcsolatosan is van információnk. Vörös néninél lakott Komáromban, aki egyszer, mikor elé tette a napi ebédet azt mondta: „Egyél, ne koplalj mint otthon!“ Zajos Ernő sírva fakadt, s eréjesen kijelentette, hogy ő otthon sem koplal. Nem ette meg hát az ebédet, de pórult járt, mert éhes maradt.[4]

A gimnáziumban egyébként jól tanult és mint a komáromi bencés gimnázium tanulója részt vett a „Solideó Glória“ Komáromi Ifjúsági Konferencián a Református Kollégiumban.

1945. október-november hónapjaiban elkerül Csehországba. Plastovicén egy cseh gazdához került, akinél mezőgazdasági munkákat végzett. Erről az időszakról naplót is vezetett. Naplójegyzeteiből egy történelmi esszé is készült, melyet Rancsó Sarolta, a Selye János Gimnázium tanulója dolgozott fel, melyből szó szerint idézünk. A megérkezésük másnapjáról így ír: „Reggel felkelés után keserű kávé és kenyér. Utána Istentiszteleten voltunk. Majd ebéd, egy kis német zupa. Ott az ebédnél egy őrnagy azt kérdi, hogy kik                                                                              

vagyunk. Keresik a transzport vezetőt, de az meglógott. Erre kitört a botrány és mozgósították az oroszokat és erre megindult a lázadás, mindent megmozgattunk. Reméljük a mielőbbi hazamenetelt. Most kiabálunk vacsoráért.”

A másnap már vidámabban telt. Ernő bácsi udvarolt a barakkban lévő fiatal hölgyeknek, délután „kartotékba” vették őket, s mindjárt 60 embert haza is vezényeltek. Kereste hát Ő is a lehetőséget, hogyan juthatna haza a leggyorsabban.

„Reggel mikor még ágyban voltam, sorakozót kiabáltak. 100 embert vittek el munkára. Utána sorra vitték el az embereket melóra. Sándor atya bent volt a barakban és onnét vitték el. Estefelé a szegény Bencét is elkapták, a maga hülyesége miatt. Mert kerestek egy hentest, erre azután mikor megtudta hogy földművesmunkát is kellett végezni, visszaállt. De megkeresték és muszáj volt elmennie. Mi meg meghallottuk a Jóskával, hogy ha megkenjük a parancsnokot, hát haza lehet menni. Erre zu neki, egy szlovákul beszélő újváritól a nevünket beküldtük.”

A hazamenetelre azonban még várni kellett. Helyette sorakozók, „embervásárok” voltak. „…még azt is megnézte a gazda, aki el akart vinni, hogy milyen erős izomzattal rendelkezünk. Külsőre úgy megnéztek, mint az eladó lovat.”

Jó fizikuma és testalkata miatt november elején már gazdához került. „Egy jóképű leányzó szemelt ki munkára. De nem csak hogy kiszemelt, sőt autóbusszal munkahelyre is érkeztünk. Este 7 óra. Kaptam fél liter kávét és egy jó darab kenyeret. Nem tudom hol fogok aludni, de el vagyok keseredve, mert ezt nem is tudtam volna gondolni.”  

A gazda által kiosztott munkát is meg kellett szokni. „Reggel a szokott ébresztés. Utána ganéjozás, majd délig szakadatlanul masinázunk zabot. Ebéd krumplileves, majd knédli és paradicsomszósz. Utána etetés és masinázás szakadatlanul. Erősödnek az izmok. Itt a szalmát nagy kévékbe kötik és azt rakják be a pajtába….egész délelőtt raktuk a ganajos kocsit…a Miklósék is, ezek is ezt a mesterséget űzik. Délután a gazda malomba volt, majd még kivitt egy kocsi ganajt, és terítettük el….Lassan már bele is jövök mindenbe….reggeli után megraktunk két kocsit ganajjal és utána egész délelőtt fát vágtam. Ebédet olyan krumpli savanyút és buktát ettünk. Utána megint fát kellett vágni. Hogy miből látszik hogy szeretnék hogy egy nap alatt elvégeznék mindent, mutatja az, hogy egy pillanatra megálltam és máris rámszóltak, hogy még kell ám fát vágni….Látszik hogy dolgozok, mert már semmi sem olyan nehéz…Nekiláttunk a tegnap masinázott heremagot rostálni…Délután nagyon kitoltak velem mert a kirostált pejvát nekem kellett felhordanom a padlásra vagy 23-at fordultam. Holnap írok haza olyan levelet, hogy magam is megbánom…A gazdám mondta, hogy jött megint egy magyar. Pénteken és szombaton is jött egy transzport magyar, ők is nagyon csodálkoznak.”

Vannak olyan bejegyzések is, melyeknél nincs feltüntetve az időpont, egész egyszerűen csak érzelmeket közvetít: „…bűnt tettek velem. Ha egy pillanattal később megyek ki a jó meleg istállóból etetés után fát vágni, már keresnek és dörmögnek, mondják, hogy semmit nem dolgozok csak lumpolok. Már nem érzem az istálló büdös szagát, már megszoktam. Sőt ott jó, mert már kint hideg van, egész nap a fát vágni. Jó lenne ha ezt a sok fát amit elaprítottam haza lehetne vinni. Lassan már biztosan egy vagonnal. Mostmár nem kérem, hanem könyörgöm, hogy elégeljék meg a szenvedésemet és ha lehet valamit csináljanak. Nem bírom már ezt a lenéző nézésüket. A csuklómat már alig bírom a sok dologba. A ceruzát alig bírom a rendes hegyes fogai, mert ki van repedezve a kezem és fáj, ha valami hozzáér.”

A naplóba lejegyezte azt a levet is, melyet Zajos Ernő végső elkeseredésében írt szüleinek: „Drága jó szüleim! Mostmár ezután végleg kifogytam a türelemből. Eddig csak valahogy bírtam, de semmit sem lehet örökké bírni. Még a jóból is megárt a sok. Ha másképen nem tudnak segíteni, hát a Szabó gyerekektől kérjék el az összes igazolványukat és küldjék el expresz ajánlva és magam is nekivágok valahogy. Úgy látszik nekünk még a sors az ellenségünk, mert az a szerencsétlen rabló nemcsak a pénzünket, meg a szabadságunkkal lógott meg, de még hírt sem vitt rólam. A Kis Gyula bátyámtól is kaptam levelet, írja hogy még őnála sem volt látogatóba az a nagyismeretségű valaki. A kezem már mind ki van repedezve. Ha nem jön rövidesen valaki, akkor küldjenek kis csomagot és tegyenek bele sálat és zoknit. Épen máma beszélgették, amint a fát vágtam, hogy még mit kell megvágnom. Körülbelül megtart ebben az esztendőben. Előre nézve a karácsonyt sem fogom otthon tölteni. Már egy hónapja hogy elkerültem hazúról és azóta olyan sokminden történt, hogy el sem tudom képzelni. Szeretnék már otthon lenni egy kicsit. Az igaz hogy az én ifjúságom már így fog eltelni, de amit lehet azt nagyon kérem tegyenek meg. Minél hamarabb, hogy menjek már haza, hogy lássam már édesanyám örömteli nézését, ne csak azt a rideg, mindig lenéző idegenek nézését. Itt mi németek vagyunk és úgy is bánnak velünk. Mindig a koncentrációs tábort emlegetik. Azt hiszik hogy tudja fene miféle nagy po……” Csak találgatni lehet, hogy Ernő bácsi mit is akart leírni. Csehországból sikeresen hazakerült.

 

A negyedik gimnáziumi osztály elvégzése után a Komáromi Református Líceum és Tanítóképző tanulója lett. 1946-ban megszűnik a magyar nyelvű tanítás a középiskolákban. Több társával együtt áteveznek a határon és Győrben tanulnak tovább. Itt, a Győri Állami Tanítóképzőben végez 1948/49-ban(kép 3). Ez az évfolyam volt az utolsó, a következő tanévtől mint Gárdonyi Géza Tanítőképző nyitotta meg kapuit. Nagyon találtó is volt az énekük, mikor elhagyták az almamátert:

„A győri képzőnek a tetejébe,

Ül a boszi-bácsi feketébe.

Látod anyám, látod,

Az is engem gyászol,

El akarnak vágni fizikából.“ 

                                                  

Kép 3: Zajos Ernő ballagási meghívója

Az első kinevezését Előszállás – Nagykarácsonyba kapta. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével Horváth Máriával, akivel együtt tanított. Összeházasodtak, s házasságukból két fiúgyermek született. Az 1948-as kitelepítéskor egyik rokonát, Gál Dezsőt Mórra telepítették. Megtudta ezt, s kérte áthelyezését Mórra, amit jóvá is hagytak. Így próbálta meg tartani a kapcsolatot az áttelepítettekkel. Megtapasztalta a szülőföld hiányát. Talán ez vezette őt arra, hogy elmélyedjen a helytörténetben.

Visszaemlékezéseiben Fehérvárcsurgót  is emlegeti, ahol legszebb éveit töltötte. Itt pótcsaládja Nádhera Pali bácsi, Mariska néni és Terike voltak. Erre az időszakra tehető, hogy elkezdett Hetény történetével foglalkozni.

A politikai helyzet enyhülése után gyakran látogatott haza. Ilyenkor testvérénél, Bélánál volt elszállásolva. Kezdetben feleségének akarta bemutatni a rokonságot, unokatestvéreket, komákat, ángyomékat. A nyári szünidőben sorra látogatták végig őket. A beszélgetéseket lejegyezte. A téli hónapokban pedig ezeket a beszélgetéseket próbálta rendezgetni. Felesége is látta elhivatottságát, érdeklődését. Szívesen támogatta hát férjét a helytörténeti gyűjtőmunkában. Mikor már gyermekeik nagyobbak lettek hosszabb utazásokat is tettek. Ezekről az utakról fényképekkel és régi tárgyakkal tértek haza. Hírét vették ennek a hetényiek is. Tudták, ha fészer-, padlás-, pince- és háztakarítás közben valamilyen régi tárgy előkerül, nem szabad kidobni. El kell vinni a „Zajos tanítónak“, aki nyáron majd érte jön. Jött is.

A modern technika eszközeit is használta. Kezdetekben kézzel írta jegyzeteit, amelyeket aztán írógépen tisztázott. Gyermekeitől később kapott diktafont, s így könnyebb és pontosabb lett munkája. Hanganyag is maradt fenn az ő gyűjtéséből.

Fényképezte a falut, épületeit, adatokat gyűjtött, foglalkozott többek közt a subrikálással, a hetényi varrottassal, a kertészeti építményekkel, csőszkunyhókkal.  

Kortársai szüleitől több naplót, feljegyzést is begyűjtött, így maradhattak meg feljegyzések az első világhborúból. Foglalkozott a második világháborúban katonai fogságba esettek történetével, a leventékkel, a kitelepítésekkel és deportálásokkal. Jegyzeteket készített, melyeket nem minden esetben tudott összegezni.

A nyolcvanas évek végén hazalátogatva megpróbálta felhívni a figyelmet a hetényi azsúr kézimunkára. Az iskolával és az akkor még varrni tudó asszonyokkal egy délutáni foglakozás keretén belül bemutatták az alapvető varrási technikát. Hozzátartozóitól megtudtuk, hogy ekkor vetődött fel benne a gondolat, hogy nemcsak papíron kell megőrőzni a hely történetét. Látva a hetényiek érdeklődését, a fiatalok figyelmét és a pedagógusok lelkesedését úgy döntött, hogy gyűjteményét Hetény községnek adományozza. Az értékek áthozatala Magyarországról azonban korántsem volt olyan egyszerű. Mindent fel kellett értékeltetni, feljegyeztetni a vámhivatal számára. 2003-ban Magyarország Kulturális Örökségvédelmi Hivatala engedélyét adta a kulturális javak végleges kiviteléhez. Sikerült áthozatni a gyűjteményt (Kép 4) mely állandó kiállítás fomájában jelenleg is megtekinthető a Lilla Galéria épületében Hetényen. A kiállítást látogatók megtekinthetnek olyan tárgyakat, mint pl.: hidlágos keményfa asztalt, domború faragásos támlásszéket, festett kelengyeládát, flóderezett komódot, gyalogszéket, politúros falitükröt, hasas citerát, világháborús katonai emléklapot, emlékérmet, petróleumlámpákat, régi szenes vasalókat, festett üveges faliórát, fa mozsarat, asztali mérleget, fém kávédarálót, üveg kávéfőzőt, vésett borotvatokot, vékát és egy női és férfi hetényi viseletet.

Kép 4: Zajos Ernő gyűjteménye a Lilla Galéria és Falumúzeum épületében

2015-ben az önkormányzat kérvényezte, hogy a Lilla Galériát nyilvánítsák falumúzeummá is egyben. Ehhez szükséges volt az ott lévő tárgyak múzeumi kartoba vétele, anyagi – eszmei értékének megadása. Ebbe a munkába bekapcsolódott és nagy segítségünkre volt a Duna Menti Múzeum etnográfusa Dr. Gál Ida. A tárgyak fokozatosan bekerülnek a múzeumi leltárba, így biztosak lehetünk abban, hogy Zajos Ernő gyűjteménye nem vész el.  A gyűjtemény azóta is bővült. A Villa Heten Polgári Társulás tovább folytatja a gyűjtőmunkát. Sikerült 23 népviseleti ruhát megmenteniük. A „gyűjtőakcióba“ a falu lakossága és oktatási intézményei is bekapcsolódtak. A közös munka keretén belül önálló eredmények is születtek. Kiadtak 3 helytörténeti kiadványt, melyben Hetény helytörténetének néhány időszakát mutatták be. Az első kiadványban a hetényi ásatásokról, a község névváltozásairól, a népviseletről, a kézimunkáról és Tarczy Lajosról írnak. Ezeknek a témáknak a feldolgozáskor Zajos Ernő kutatásából indultak ki. A két másik kiadvány már önálló kutatómunka, melyet a Tarczy Lajos MTNY Alapiskola diákjai végeztek. Feldolgozták a teljesség igénye nélkül a kitelepítések és  deportálások időszakát, valamint a színjátszás történetét. A gyűjtés szakmai vonalon is fejlődött. Neves szakemberekkel sikerült felvenni a kapcsolatot, akik tanácsaikkal látták el nemcsak az iskola pedagógusainak munkáját, de az anyaggyűjtésbe is aktívan bekapcsolódtak. Az iskola tulajdonába került olyan másolat, mely bizonyítja, hogy Tarczy Lajos – az iskola névadója – volt az első református hitvallású tanár, aki díjmentesen kapta meg a királyi tanácsosi címet. Az iskola tanulói rendszeres résztvevői a Kincskeresők – helytörténeti értékeket kutató diákok országos konferenciájának, valamint a TUDOK – kutató diákok konferenciájának, ahol sikereket érnek el. Volt már kimagasló eredmény, kiemelt pálymunka, díjazott Kárpát medencei esszé is. A Palóc Társaság a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett esszéíró pályázatáról is hoztak már el díjakat. A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet Emlékhelyek a Felvidéken adatbázisába is készítettek anyagot. Foglalkoztak, feldolgozták a község emlékhelyeit. Természetesnek vették hát a lehetőséget, hogy a Felvidéki Értékőrzők mozgalom tagjai legyenek. Az értékőrzésben, értékmentésben nemcsak az önkormányzattól kaptak segítséget, de a Csemadok Alapszerevzete és a Mozgássérültek Alapszervezetének tagjai is bekapcsolódtak. A Mozgássérültek Alapszervezete egyébként évente megszervezei a Régi étkek napját, ahol megkóstolhattuk az olaszt, a takartos káposztát. A Csemadok tagsága Húsvétvérókon kóstoltatta meg a pirit – dödöllét, a kőtíst és megtanította a hagymával való tojásfestés technikáját. Próbálkozhattunk hagyományos fűzfasíp faragásával is.

Jelenleg is Aranygyűszű szakkör működik az iskolán, ahol az azsúrozás technikáját sajátíthatják el a diákok. Az önkormányzat égisze alatt a fentebb felsorolt hetényi intézmányek és szervezetek a falunapon hagyományőrző programokat szervezenek. Megelevenednek e régi játékok, népi gyermkejátékok, néptánc-lépéseket tanulhatnak az érdeklődők. A fesztivál jelleggel bíró rendezvényt készülnek FÉSZEKFESZTnek elnevezni. Az ötletet Hetény ragadvány-neve a „Gólyafalva“ adta. Gólyák is fészkelnek a faluban, ezért a név. Polgármester úr elmondása szerint a gólyfészek magát Hetényt jelképezheti, ahonnan elkerülnek a fiatal gólyák – jelen esetben a fiatalok, de visszatérnek otthonaikba, mert a fészek jó alapokra épült. Ezt  a jó alapot teremtette meg Zajos Ernő értékmegőrző munkájával, mely példát adott az itt élőknek. Nem számít, hogy hová sodor minket az élet, fontos, hogy tudjuk visszavárnak, haza a „fészekbe.“

Zajos Ernő 1997-ben kezdet írni visszamelékezéseit élete nagy eseményeire. Jegyzetei bevezetőjében ezt írja:

„Amikor ezeken a téli, nem barátságos, hideg napokon a meleg szobában régi képeim rendezését végzem, nagy gondolatom támadt. Megpróbálom össszeszedni életem azon eseményeit, történéseit amelyek a betegeskedés, a munkabírás idején újra erőt adnak. Felidézve azokat a kegyetlen, szinte nem emberi időszakokat amik mind velem történtek meg. Gondolataim, visszaemlékezéseim pontosak. Jellemzők arra az időre és korra, arra a hetven évre, amelyek alatt mindezek megtörténtek. Sok benne a kegyetlenség, de talán ez adott erőt arra, hogy mindent elkövessek, hogy ezekután a szépek és jók jöjjenek csak. Rajtam is bebizonyosodott, hogy az ember az, aki a legtöbbet kibírja, csak akarni kll mindig jót és szépet akarni és akkor minden rossz jóra fordul.“[5]

 

A közös munka jelenleg is folyik. Bár a körülmények nem igazán optimálisak. A hetényi népdalokat, néptáncokat, hetényi meséket a dráma – szakkört látogatók feldolgozzák. Igazi lokálpatrióta módjára választanak ki témát. Az elkészült műveket igyekeznek minél több helyen bemutatni. Sajnos azonban helyszűke miatt van, hogy akadályokba ütköznek. A község kultúrháza 20 évvel ezelőtt leégett. Azóta érdemi változás nem történt. A színpad, a fedett kultúrterem hiánya miatt nincs lehetőség itthon, Hetényen a szélesebb közönségnek bemutatni a darabokat. A szervezők több kisebb rendezvényen léptetik fel a diákságot. Ennek azonban hátránya a szélesebb közösségépítés elmaradása. Falunapon ugyan sátor alatt lehetőség van bemutatni a darabot, ez azonban csak egy nagyobb szabású rendezvény. Véleményünk szerint egy kultúrház előre vinné a közösségépítést, az értékmentő munkának is otthont adna. Több rendezvény megszervezésével, az értékeknek a helyi közösség előtti bemutatásával a kutatómunka lendületben maradna. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy bizonyos munkálatok, munkafolymatokat önkéntes munkában szívesen végezne a falu lakossága.

 

Munkássága:

könyv: Zajos Ernő: Hetény, az én falum

Gyűjtések:

Babonák, hiedelmek és népi gyógymódok – 6 adatközlő elékezéseit írja le a babonákkal, népi gyógymódokkal kapcsolatosan

Kertészeti építmények, csőszkunyhók, Kocsis András lejegyzései a végzett mezőgazdasági munkákról az 1932 - 37 években – 84 gépelt oldal, mely naplójegyzetek alapján készült. Mellékletében tájszavak magyarzatával és Hetény község határához tartozó földek térképével

Balladák – 1974-es gyűjtés, a községben énekelt balladákat tartalmazza lekottázva

Októbernek elején be kell rukkolni – Hetény dalai és versek a sorozás, bevonulás, katonáskodás idejéből, lekottázva

A szapulás és mosás Hetényben – az 1920- as években még Hetényen folyó kendertermesztésről, annak feldolgozásáról és a mosásról ír

Döngölő János temetése, halott búcsúztatók – 1993, Császár Endre, Gyulakukta-i lakos (Erdély, Küküllőmente) elbeszélését jegyezte le

 

A gyűjtés még nem teljes. Mindig kerülnek elő adatok Zajos Ernő munkásságából.

 

 

 

Kotiers Ráhel Annamária, 9.o.

Rancsó Kamilla, Lucza Ákos, 8.o.

Tarczy Lajos Alapiskola Hetény

Felkészítő ped.: PaedDr. Rancsó Andrea

 

---

[1] Zajos Béláné, szül. Szuh Irén (1935) hetényi lakos visszaemlékezései, lejegyezve 2017. januárjában

[2] Megjegyzés: praktikus oka volt a viseletnek, Ernő bácsi már nem vislet pelenkát! Ekkor kezdett eltűnni a népvislet is.

[3] Zajos Ernő (1926) visszaemlékezései, lejegyezve 2006-ban

[4] Zajos, det.

[5] ZAJOS, E.: Emlékezéseim kép nélkül, naplójegyzetek 1997. január, február, Budapest