2017/2018

Menü:

Hetény írásos emlékekben

Hetény írásos emlékekben

 

                                              Hetény írásos emlékekben




Hetény név sok titkot rejt. Lehet sok minden. Az enciklopédiák szerint ez egy ősi férfinév, nevének jelentése hetedik gyermek.


Jelenthet községeket is itt a Kárpát- medencében. A mi községünk is Hetény nevet viseli. A komáromi járásban fekszik, szomszédos Izsával, Szent-Péterrel és Komárommal. Ezen adatok alapján az első kérdésre a helyes az X.


Községünk első írásos említése 1075-ből való, melyet a CODEX DIPLOMATICUS ET EPISTOLARIS SLOVACIAE-ben találunk. Ezt a kódexet Pozsonyban adták ki.

„ A Vág mellett pedig adtam egy Santa nevű helységet, szántóföldet, legelővel és nyájassal, a Duna mellett nagy erdőt, vízhasználati joggal és saját határaikkal meghatározott negyven viziházat. Komáromhoz pedig három szántóföldnyi földet és a használati jogot ugyanabban a Dunában, melyet WAGETUINNAK neveznek. Tehát a 2. Kérdésre a helyes válasz 1075 – az 1-t kellett bekarikázni.


A Következő írásos adatot a Gesta Hugarórumban találjuk, melyben a következőkép szerepel községünk: Ugyanebben az időben, ugyanarról a tájékról jött egy Hetény nevű igen nemes vitéz, és neki a vezér szintén nem kevés földet meg egyéb jószágot adott.



Az eredeti latin szövegben Heten írásmódban szerepel, tehát a 3-as kérdésre a helyes válasz az 1 volt.



1223-ból való az esztergomi Keresztesek (Keresztvivők) Konventjének levele, melyben eladják Hetényben levő földjüket Hogel Komáromi fődiakónusnak 3 márka ezüstért. Ez alevél is a Budapesti Országos Levéltárban található 248142 szám alatt, azonosító száma: 260.



Egy ismeretlen tartalmú levél 1258-ból hetyn néven említi falunkat.



Mikó mester végrendeletében, Hetynben levő birtokát az esztergomi érsekre hagyományozza., 1305-ben, így megint csak Esztergomhoz kerülnek a hetényi földek. A totó 5. Kérdésére a helyes válasz a 2.



1307-ből való az első olyan oklevél, aminek elkészítése és megírása HETÉNYBEN történt. Az oklevélben Tamás érsek a nemeseknek engedélyt ad, hogy KIS-BUCSÁNYBAN kápolnát építsenek. A szöveg az oklevélre magyarul van ráírva. A 6. Kérdésre a helyes válasz az X .



Paulus országbíró levelét Visegrádon írták 1345-ben, ebben a levélben 48 alkalommal említik Heten-t. A hetes kérdésre a helyes válasz az 1.





Hivatalos térképünk is van Hetényről, ezt az 1. katonai felmérés során készítették, 1782-ben. Ehhez kapcsolódott a 8. kérdés is, erre a helyes válasz a 2.

A második katonai felmérés során, 1822-69-között szintén készítettek Hetényről hivatalos térképet. Ez viszont már a községhez tartozó Csenke dülőt ábrázolja. A kilencedik kérdésre a helyes válasz az X.


Az okiratok alapján össze tudjuk foglalani Hetény névváltozásait, amely egészen 1223-ig vezethető vissza. A dián községünk nevének írásmódjait láthatják. A 10. kérdésre a helyes válasz az 1.


Hetény területén számos helyen végeztek régészeti ásatásokat, az 1930-as, 1965-75-s években. A régészek ezeket a területeket 10 lokalitásra osztották a feltárt leletek alapján. A legérdekesebbek láthatják a dián.

A 11-es kérdésre a helyes válasz a 2.


Községünket a kelta leletek tették híressé, ezek közül is a kelta karkötő, mely a 80-as években megrendezett régészeti konferencia meghívójára is rákerült. A 12-es kérdésre tehát a helyes válasz az 1.

Kérjük, ellenőrizzék át a megoldásokat, figyeljék a diát.




Rancsó Máté, Csollár Ádám, 7.o.

2011/2012

Felkészítő pedagógus: Mgr. Rancsó Andrea

FELHASZNÁLT IRODALOM: megtekinthető az itt letöltendő bemutatóban, katt: Heteny_els___irasos_emlekei.ppt

Próbálják ki a Hetény TOTÓ - t is, mit tudunk Hetényről? katt ide: Heteny_Toto.doc
 

Ajánlatunk

Kapcsolat

  • Základná škola Lajosa Tarczyho s vyučovacím jazykom maďarským Chotín
    Školská 332
    946 31 Chotín
  • Igazgató:
    0908454733
    +421908 454 733

Fényképalbum

Menü:

Menü: