2023/2024

Mikulás-nap

Itt volt a Mikulás!

Ez a nap rendkívül fontos volt számunkra. Ugyan hiányzott egy ember az osztályunkból, de hála istennek, megoldottuk a problémát.

Reggel, miután beértünk az iskolába, rögtön átöltöztünk jelmezeinkbe. Jómagam Mikulásnak, míg a többiek manónak, a két lány pedig szarvasnak és angyalnak öltöztek be. Az első órán már levonultunk a könyvtárba, bepakoltunk a zsákba az ovisoknak szánt ajándékokat. Majd elindultunk az óvodába. A sok kis lurkó nagy figyelemmel és csillogó szemekkel fogadott bennünket. Bevonultunk az étkezőbe, és néhány dalocskáért cserébe mindenki ajándékot kapott. Voltak félénkebb gyerekek, de nagyon bátrak is, akik szó nélkül jöttek a Mikuláshoz egy közös fotóra. Mi is kaptunk ajándékot, és visszasétáltunk az iskolába. Feltöltöttük a zsákokat és indultunk az osztályokba. Mindenütt dallal fogadtak minket. Az 1. és 2. osztályban felismertek, de csak mosolyogtak és hangos szóval köszönték meg az ajándékot. A 7. osztálytól már a jók és rosszak listája is működésbe lépett. A 8.osztály után a tantestületiben fogadták a Mikulást, a "jó tanárok" is kaptak ajándékot, de itt is akadt tanár, akinek virgácsütést kellett elviselnie. Elégedetten zuhantunk be az osztályunkba, és máris irigyeltük a nyolcadikosokat, akik jövőre ilyen örömöt szerezhetnek az óvoda és iskola diákjainak és tanárainak. 

Szerintem nagyon jól sikerült ez a nap, és remélem, a továbbiakban is megmarad ez a gyönyörű hagyomány.

-  Križan Márk, 9.o. -