2023/2024

December

Tarczy - nap

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm valamennyi vendégünket iskolánk névadója, Tarczy Lajos születésének 205. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő Tarczy-emléknapunkon.

 

Örömmel üdvözlöm körünkben testvériskolánk, a pápai Tarczy Lajos Általános Iskola küldöttségét, testvértelepülésünk, Pátka képviselőit, polgármester asszonyunkat, Lucza Sárát, , Gáspár Katalint, a helyi óvoda igazgatónőjét.

Köszöntöm nyugdíjas kollégáinkat, az iskolatanács tagjait, szülői munkaközösségünk vezetőségét, Miriak Ferenc újságíró urat, a szomszédos község, Szentpéter küldöttségét, gyermekeink karateedzőjét, Molnár Pétert, gyermekeink futballedzőjét, Pákozdi Tihamért, valamint szeretettel üdvözlöm a meghívásunkat elfogadó valamikori 1. sikeres hetényi futballcsapat tagjait.

 

Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak Danis Gábornak, Téglás Róbertnek, az önkormányzatnak, a nyitrai kerületnek, valamint a szülői szövetségnek, hogy az idei Tarczy Emléknapok megrendezését támogatták.

 

A Tarczy Emléknap, immár évek óta, iskolánk életének egyik legfontosabb eseménye. Erre az ünnepre sok munkával készül  közösségünk valamennyi tagja. Az elmúlt években a felkészülések  során, illetve az ünnepek alkalmával  mélyebben megismerhettük Tarczy életét és munkásságát. 

 

 Tudjuk, hogy a hetényi származású  jeles pápai tanárember életével, sokoldalúságával, tudásával, az oktatást megreformáló munkájával nemcsak tanított, hanem  nevelt és közösségi életet is alakított. Kezei alatt formálódott ki Jókai és Petőfi egyénisége is, akik felnéztek rá, tisztelték, becsülték és az írásaikból kiderül, hogy szerették is.

 

Tarczy Lajos példaként áll előttünk újító módszereivel, szemléletességével, saját készítésű eszközeivel, tankönyveivel, az anyanyelvhez, a nemzethez való ragaszkodásával, közösséget össszetartó erejével, emberiességével.

 

Szellemiségének megőrzését, örökségének továbbadását, valamennyien szívbéli kötelességünknek érezzük.

 

Rancsó Andrea tanító néni évről évre egyre több információt gyűjt össze Tarczy életéről, melyek a folyosó faliújságjaira kerülnek ki, illetve néhány újdonságot mindig megismerhetünk a Tarczy napok alkalmával is.

Megkérem Mester Jázmin és Racsó Sarolta 6. osztályos tanulókat, akik Tarczy Lajos életéről készített beszámolójukkal a Kincskeresők országos konferenciáján már felléptek, hogy néhány szóval foglalják össze újonnan szerzett ismereteiket.

 

Köszönöm!

 

 A Tarczy-emléknapjaink fő célja a jeles tanár úr szellemiségének megfelelően, a nemzeti, a regionális és  az emberi értékek közvetítése. Ez vezérelt bennünket mikor a régi hetényi népviseletet, a hagyományos hetényi kézimunkákat, az ősi helyneveket, az ásatási leleteinket gyűjtöttük össze,  és ez vezérelt ma is, mikor Tarczy tanár úr ritkán említett újításainak egyikére építettünk.

 

Ő vezette be a pápai főiskolán a rendszeres gimnasztikát. Fontosnak tartotta a gyermekek elméjének pallérozása mellett a testi erő fejlesztését is.

 

Az utóbbi években a mi iskolánkon is egyre nagyobb hangsúlyt kap a gyermekek testedzése,  - a mozgásra, a sportra való nevelés.

Hiszen látjuk azt, mint lustulnak el a fiatalok, szabadidejüket a számítógép előtt töltve. Ezért nem elégszünk meg a heti 2 tornaórával.  Ervin tanító bácsi népszerű sportkörén lehetőségük van  a gyerekeknek asztaliteniszezni, kidobócskázni, jó idő esetén íjászkodni, illetve felkészülni a sok sportversenyre.

 

Ezen felül délutánonként lehetőséget biztosítunk, hogy felügyelet mellett értelmes sportokat űzzenek, amelyek nemcsak edzik a testüket, de megtanítják őket a szabályok betartására,  kitartásra, önfegyelemre nevelnek. Szerencsénkre, sikerült olyan partnereket találnunk, akik kellő szakértelemmel bírnak, és szakmai tudásukkal, jellemükkel, kivívták gyermekeink tiszteletét, megbecsülését és szeretetét.

 

Molnár Péter 2 danos karate mester, valamint Pákozdi Tihamér futballedző kemény munkájának  a gyümölcse, hogy 94 tanulónkból kb. 60-an rendszeresen sportolnak.

 

Külön öröm számomra, hogy az idei évtől 2 csoportban heti 2 alkalommal színvonalas fociedzéseket tarthatunk. Tudjuk, hogy Hetényen nagy hagyománya van a futballnak. Azt is tudjuk, hogy az utóbbi időben hanyatlott a fiatalok utánpótlása, sok idegen játszott a hetényi focicsapatban, és a sikerek sem a régiek már. Itt volt az ideje belátni, hogy a foci régi fényét csak úgy tudjuk visszahozni, ha gondoskodunk a lelkes, nagy tudású utánpótlás felneveléséről.

Ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy megismertetjük a fiatalokat a hetényi foci történetével, így kötve a sportot iskolai programunk egyik alappilléréhez, a regionális neveléshez. Ezt a célt szolgálja a ma sorra kerülő beszélgetés a régi idők nagy focistáival, valamint az iskola folyosóján megrendezett kiállítás is. E célból került az idei meghívónkra az 1. járási bajnok csapatunk fényképe, és azért hívtuk ma közénk az akkori nagy csapat tagjait, hogy ők is példaként állhassanak gyermekeink előtt, és esetleg  érdekes információkkal is szolgáljanak. Remélem, sikerül  közelebb hozni egymáshoz a fiatal és az idősebb generációt.

 

A fiatalok  lelkesedésének fellendítésére focibajnokságot is tartunk. Sok sikert kívánunk valamennyi résztvevő csapatnak a Tarczy Kupa elnyeréséhez.

 

Fontos az is, hogy gyermekeinknek választási lehetőséget tudunk biztosítani. Aki a hagyományos foci helyett inkább a keleti filozófiára épülő harcművészeteket választja, annak is van lehetősége sikereket elérni, hiszen rengeteg versenyen bizonyíthatja rátermettségét. Csakúgy mint holnap itt nálunk, az 1. Hetényen rendezett kyokushin karate versenyen, mely szintén a Tarczy Kupa nevet viseli. Tudni kell, hogy a 3. éve működő karateklub az idei magyarországi pontszerző versenyek összesítése után 53 klub közül a 6. helyen végzett, ami bizonyítja gyermekeink rátermettségét és lelkesedését, és tükrözi azt a sok munkát, amit az edzésekbe fektettek.

 

Kívánom, hogy az újonnan alakult focicsapataink is hasonló sikereket érjenek el a jövőben.

 

Megkérem a focicsapatok tagjait, az edzőket, kísérőket, hogy Ervin tanító bácsival vonuljanak le a tornaterembe és kezdődhet a Tarczy Kupa. A szülők, illetve a jelen lévő idősebb focisták is lekísérhetik a gyerekeket.

 

A tanulókat megkérem, hogy a tanító nénik és bácsik utasításai szerint osztódjanak el az osztályokba a vetélkedőkre.

 

Kedves meghívott vendégeink pedig maradjanak a teremben még egy rövid ideig.

 

 

---------------------

 

Beszélgetés a focitörténetről

 

  1. Bemutatás: Vörös Lajos bácsi

Lucza Zoli bácsi

  1. Kezdetek: mikor – milyen felszerelés, labda, pálya,

kik, hány évesek, hol játszottak,

  1. Sikerek – legnagyobb sikerek, legnagyobb csalódás
  2. Érdekes történetek: -

 

Kiállítás megnyitása:

 

Most pedig megkérek mindenkit, hogy vonuljunk le az iskola folyosójára, megtekinteni a kiállítást, amelyen 2 nyolcadikos fiú, Csollár Ádám és Rancsó Máté vezetnek végig. Ők szintén a Kincskeresők országos konferenciájára készültek az összegyűjtött anyaggal.

 

 

 

Diákavatás:

 

Kedves kis elsősök és újonnan érkezett diákjaink!

 

Első ízben vesztek részt iskolánk névadójának ünnepén. Talán nem is értitek miért kell kiállnotok a sokaság elé. Talán kicsit szorongtok is.

Ti még csak pár hónapja csatlakoztatok kis közösségünkhöz, még csak első alkalommal vesztek részt igazi nagy iskolai ünnepségen, de mi már látjuk, hogy szépen sikerült  beilleszkednetek közénk, megismerkedtetek belső szabályzatunkkal, megtanultatok ehhez alkalmazkodni, barátokat szereztetek itt. Megéltétek első sikereiteket, néhányatoknak lehet, hogy voltak rossz élményei is, de mára megtapasztalhattátok, hogy a tanító nénik, bácsik segíteni próbálnak, hogy minél jobban érezzétek magatokat közöttünk. Rájöhettetek, hogy egy összetartó közösség vagyunk, olyan mint egy család: meleget és biztonságot adó.

A 9. osztályosok, mint nagy testvéreitek igazi hetényi gólyás nyakkendőt adnak most nektek. Ezek a nyakkendők jelképezik az összetartozásunkat.

Akinek a nevét mondom, kérem lépjen elő, hogy mindenki megismerjen benneteket:

  1. osztályos új társaink:

 

 

1.

Fülöp Kristopher

 

2.

Gál Levente

 

3.

Hencz Kornél

 

4.

Jalsovszky Dávid

 

5.

Kocsis Dóra

 

6.

Križan Kristóf

 

7.

Lajos Ábel

 

8.

Pákozdi Máté

 

9.

Ruháš Alex

 

10.

Sárai Izabella

 

11.

Tóth Balázs

 

12.

Tóthová Orsolya

 

  1. osztályba érkezett közénk:

                     Senkár Zoltán Kristóf

 

A 6. osztály új tagja:

               Senkár Kornél

 

Viseljétek büszkén a most kapott nyakkendőket az ünnepi alkalmakon. Viselkedésetekkel, tanulásotokkal pedig legyetek méltóak e ünnepi viselethez. Kívánok nektek a továbbiakban sok sikert, sok szép közös élményt, kívánom, hogy szerezzetek közöttünk felejthetetlen emlékeket, melyek végigkísérnek majd benneteket egész életetek során.

 

Legyetek rá büszkék, hogy ti is Tarczys diákok vagytok.

 

Most pedig a helyetekre vonulhattok, mert következik a Tarczy Kupa, valamint a mai nap vetélkedőinek a kiértékelése.

 

 

 

 

 

Megkérem a kedves vendégeket, hogy vonuljunk le az udvarra, és a mai emléknap méltó befejezéseképpen, helyezzük el koszorúinkat az iskola homlokzatát díszítő Tarczy domborműnél.

 

Mgr. Czibor Angelika, igazgató

 

cikk: http://www.felvidek.ma/felvidek/oktatas/37058-tarczy-emleknap-hetenyben