2023/2024

Április

Diákolimpia országos döntő

 

Diákolimpia kyokushin karate országos döntő – Szeghalom – 2012. április 14.

 

Wasabi Kyokushin Karate Team tagjai olyan eredményesen szerepeltek a diákolimpia orzságos elődöntőjén Pápán, hogy közülük 13-an bejutottak az országos döntőbe. Iskolánk diákjai közül döntőbe került:

Gyerek I. – Pluhár György

Gyerek II. – Gál Réka

                     Kis Dominik

                     Szkaliczki Bálint

                     Androvics János

                     Czibor Kinga

                     Takács Dániel

 

A döntőn sajnos nem tudott részt venni Kis Dominik és Takács Dániel.

 

     Szeghalom tőlünk több mint 300 km-re fekszik. Ezért a Wasabi csapata már április 13-án, pénteken reggel útnak indult  a lefoglalt szálláshelyre, a Füzesgyarmaton lévő Kiskastély szállóba. A gyerekek a délutánt a szállás szomszédságában lévő meleg vizű termálfürdőben töltötték, ahol jól kifáradtak, így este nem volt gond az elalvással.

Reggel korán, már 7 órakor a reggelizőasztalnál ültek, a pápai Griff SE csapatával közösen, hogy 8 órára az orvosi vizsgálatra érjenek. Elsőnek Czibor Kinga esett túl a kötelező ellenőrzéseken, mert ő katában is versenyzett. Dél körül kezdődtek a versenyküzdelmek. Először a gyerek I-es kategória súlycsoportjai kerültek sorra. Sajnos a gyermekek számára túl nagynak bizonyult a tét egy ilyen 450 fős országos versenyen, ahol nagyon erős mezőny gyűlt össze. Kicsit izgultak, nagy volt számukra a lelki teher, így hamar kiestek a versenyből. Az ünnepélyes  megnyitó után a gyerek II kategória versenyzői már jobban szerepeltek. A legeredményesebb Wasabi –s versenyző Burai Adrián volt, aki 4 nyert küzdelemmel szerezte meg a 3. helyet.

        A hetényiek közül Gál Réka és  Czibor Kinga szintén 3. helyen végzett. A Wasabi negyedik bronzérmese a szentpéteri Kužela Krisztina lett.

 

         A gyerekek számára nagy élmény volt ez a verseny, hiszen megtapasztalhatták, milyen érzés az, mikor nagy a tét, mikor hatalmas tömeg figyeli a mozdulataikat, mikor kemény, sokszor nagyobb tudású és tapasztaltabb versenyzőkkel kerülnek szembe. Mindemellett mindenki jól szórakozott és csodálatos környezetben tölthette a hétvégét.  

       Még sok ilyen közös élményt kívánunk mindenkinek

                      

                                                                   Czibor Angelika, iskolaigazgató